Mert ez kínai: Saab, Volvo, Aston Martin, Jaguar, Land Rover
Kínai tulajdonba kerül a svéd Saab – közölte pénteken a társaság csődbiztosa, aki egyben leállíttatta a szeptember vége óta folyamatban lévő csődvédelmi eljárást.
A pénteken aláírt szándéknyilatkozat értelmében a pekingi Yougman autógyár, és a Pang Da autókereskedelmi vállalat megveszi az összes részvényt – médiaértesülések szerint 100 millió euróért -, és biztosítja a pénzt a svéd autógyár átszervezéséhez.
A megállapodás hosszú vergődés végére tesz pontot: a Saab pénzügyi helyzete folyamatosan romlott azóta, hogy 2010-ben az időközben Spykerről Swedish Automobile-ra keresztelt holland vállalat megvette a svéd autógyárat a General Motorstól közel 80 millió dollárért. Pénzhiány miatt a gyár többször is leállt, mert nem tudták kifizetni a beszállítókat, utóbb pedig már a csaknem négyezer dolgozó bérét sem tudták utalni. A két kínai vállalat már a nyáron jelezte, hogy részesedést vesz a Saab-ban, de akkor még csak többségi tulajdonrész-vásárlásról volt szó. A Saab már a sokadik nagy nyugati autómárka, amit kínaiak vesznek meg: előzőleg a Volvo, az Aston Martin, a Jaguar és a Land Rover is kínai tulajdonba került.

Duna-parti otthon Vácon: új lakópark épül Otthon Start-kompatibilis lakásokkal
Iroda

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda lehet a vállalkozások következő lépése

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Lakáseladás rekordidő alatt? Nem szerencse kérdése: ezeket csinálják másképp azok, akik gyorsan találnak vevőt

Teljesen új bérlakásrendszer jöhet Magyarországon? Több tízezer lakás építéséről és radikális átalakításról beszél a szakma

Lakhatási vészhelyzet felé tart Európa? Már a szakma is drasztikus beavatkozást sürget

Ezeket a családi házakat még meg lehet venni Otthon Starttal: balatoni otthontól a panorámás hegyvidéki házig mutatunk példákat
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Az iroda új szerepe: költségből stratégiai fegyver

Már nem ugyanaz az iroda: három erő alakítja át a piacot 2026-ban

5+1 érv, amiért a jövő irodája már nem hagyományos bérlésben működik
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





