Amerikai nagyvállalat költözött Komáromba
A Cushman & Wakefield (C&W) nemzetközi ingatlan tanácsadó vállalat közreműködött a Japán tulajdonos, a Sunarrow és a bérlő Motivating Graphics amerikai nyomdaipari vállalat közötti 7,500 négyzetméterre szóló ingatlan bérleti szerződés megkötésében. A Komáromban, 5 hektáros telken fekvő, gyártó- és raktárépülethez további 2,000 négyzetméter irodaterület és szociális helyiség tartozik.
A Sunarrow gyár 2010-ben bízta meg a C&W-t az épület kizárólagos marketing tevékenységének ellátásával, illetve annak eladásával vagy bérbeadásával. Tarró Emília, a Cushman & Wakefield budapesti irodájának ipari ingatlan üzletágvezetője elmondta:„Ez a tranzakció mutatja, hogy az ország nyugati részén az ipari ingatlanpiac jelenleg fejlődésen megy keresztül. A Nokia és a közeljövőben bővítésre kerülő Audi gyár közvetlen szomszédsága, valamint Szlovákia és Ausztria közelesége miatt is bízunk benne, hogy Magyarország ezen része újabb fejlesztéseknek néz elébe, és a következő években egyre több nemzetközi cég fogja gyártó vagy disztribúciós központját ezen a területen kialakítani.” Rafi Adlesberg a Sunarrow-tól hozzáfűzte: „A korábban önálló Sunarrow épület kiadásával nagy sikert értek el a C&W szakértői. Biztosak vagyunk abban, hogy az ingatlan hosszú távon kielégíti majd a Motivating Graphics ingatlanszükségleteit, és a nyomda élni fog a terület kiváló nemzetközi tranzit és vasút útvonal adottságaival.”
Chris Clark a Motivating Graphics munkatársa hozzátette:„Hosszú kutatómunka és a térség, ezen belül Magyarország részletes elemzése után négy ország került az esélyesek közé. Úgy gondoltuk, hogy Komárom kiemelkedő elhelyezkedése könnyebbé teszi majd a környező országokba való disztribúciót és ezzel üzleti fejlődésünket is.” A Sunarrow ingatlan logisztikai szempontból kiváló elhelyezkedésű, az 1-es főút mentén, 80 kilométerre található Budapesttől, és 8 kilométerre az M1-es és autópályától. Az épület egy, a szlovák-magyar határnál lévő ipari parkban, a Nokia gyár közvetlen szomszédságában található.

Tágas terek, nyugodt környezet – új Duna-parti otthonok minden élethelyzetre!
Iroda

Modern iroda és raktár bérlés Budapesten – Elérhető árak, kiváló elhelyezkedés

Raktár és iroda bérlés – Azonnal költözhető, nagy belmagasságú raktárak a belváros közelében!

Találd meg a tökéletes irodát néhány kattintással!

Közép- és kelet-európai irodapiacok: keresletváltozások, zöld prioritások és egyenlőtlen növekedés
Raktár

Kiváló üzleti lehetőség: bérelhető ipari terület kiemelkedő lokációval és GIP1 besorolással

Ipari és logisztikai fellendülés Közép- és Kelet-Európában – Magyarország is kulcsszereplő

Modern iroda és raktár bérlés Budapesten – Elérhető árak, kiváló elhelyezkedés

Raktár és iroda bérlés – Azonnal költözhető, nagy belmagasságú raktárak a belváros közelében!
Otthon

Miért nem tudod eladni az ingatlanod? – A leggyakoribb hibák, és hogyan kerüld el őket

Pécsre vettek fel? Mutatjuk a legjobb ár-érték arányú kiadó lakásokat!
Sokkoló számok: Ennyit keresnek valójában az Otthon Start hitelre ácsingózók – tényleg vissza tudják majd fizetni az 50 milliót?!

Felújított családi ház a Tisza-tó és Szolnok közt félúton
Dizájn

Így mindig tiszta marad a lakás: 5 apró trükk, ami nagyon könnyen szokássá válhat

Ezért dugd be a lefolyót utazás előtt: borzasztó látványra érhetsz haza

Hófehér és vízkőmentes lesz a kád, ha ezzel a zöldséggel dörzsölöd

12 eldugott hely fürdőszobában, ami baktériumtelep lesz: soha ne felejtsd el takarítani
Pénz

Meghozta a döntését a Kúria a devizahitelesek ügyében
Jogegységi határozat született az EU-s ítélet nyomán a tisztességtelen tájékoztatással kapcsolatban.
Adó és jog

Jön az újabb AI-robbanás: mindössze 7 hónapunk maradt a felkészülésre?

Klímaszerelőként dolgoznál vasúti járműveken? Itt a lehetőség!

Így szerezhetsz jól fizető állást 2025-ben – ezekre figyelj a jelentkezésnél!

Felszolgálót keres a veszprémi Oliva Étterem – csatlakozz egy nívós gasztrohely csapatához!
Retail

Csődöt jelentett Németországban a Pepco
Több száz ember állása kerülhet veszélybe.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó
