Rogán megszüntetné a Tarlós által létrehozott BKK-t
Drágán működik, és a BKV pénzügyi helyzetének megoldásában nem tudott érdemi eredményeket felmutatni a Budapesti Közlekedési Központ, ezért érdemes lenne megfontolni a megszüntetését.
Az Index információi szerint nem csupán a 10 ezer forintos útdíj bevezetésének terve merült fel a fővárosi politikusok fejében, amikor a BKV 70 milliárdos adósságának rendezéséről tárgyaltak. A lap úgy tudja, hogy Rogán Antal, V. kerületi polgármester – még az útdíjterv nyilvánosságra kerülése előtt –azt is felvetette, hogy érdemes lenne megfontolni a Tarlós István hivatalba lépése után létrehozott Budapesti Közlekedési Központ Zrt. feláldozását is. Rogán érvelése szerint a Vitézy Dávid vezetésével működő BKK egy újabb bürokratikus központtá nőtte ki magát, sok pénzt emészt fel, de az elmúlt másfél évben valójában nem tudott úrrá lenni a BKV gondjain.
György István főpolgármester-helyettes szerint felelősen gondolkodó fővárosi politikus nem állíthatja, hogy a BKK Zrt. bürokratikus központ lenne, hiszen mintegy 50 milliárd forint összértékű uniós fejlesztési támogatást szerzett a főváros számára, és számos beruházás megvalósításán dolgozik. György szerint a BKK-nak köszönhető mintegy két tucat, az előző ciklusból válsághelyzetben itt hagyott projekt megmentése is, többek között a Budapest Szíve 4 milliárd forintos és a Margit híd 6 milliárd forintos uniós támogatása múlott a szervezet beavatkozásán. Az Index információi szerint a BKK Zrt. jelenleg 9 milliárd forintos éves költségvetéssel működik. A keretbe azonban az FKF Zrt-től átvett közútfenntartási feladatokra szánt 6 milliárd is beletartozik, valamint itt könyvelik a parkolási, teherautó behajtási díjakat és a taxidroszt-üzemeltetést.

Nem csak lakások épülnek: ezek a projektek már a jövő városi életére készülnek
Iroda

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve

Az iroda már nem csak helyszín: így formálja át a piacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Balatoni lakást vennél Otthon Starttal? Már alig maradt szabad ingatlan a MyLelle Residenceben

Ezért maradsz le a legjobb lakásokról – és sokszor észre sem veszed

Jöhet a fordulat a lakáshiteleknél? Hamarosan már a mesterséges intelligencia mondhatja meg, kapsz-e hitelt

Elindult a karbonverseny az építőiparban: új útmutatók mutatják meg, hogyan készülhetnek fel a cégek a zöld átállásra
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Átalakul az irodapiac: ezért fordulnak egyre többen a szolgáltatott irodák felé

Már nem ugyanaz az iroda: három erő alakítja át a piacot 2026-ban

5+1 érv, amiért a jövő irodája már nem hagyományos bérlésben működik
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





