60 milliárdot bukhatott a végtörlesztésen az Erste
Jelenlegi várakozásai szerint akkora veszteség éri az Erste Bankot Magyarországon a végtörlesztések miatt, amekkora céltartalékot ezzel kapcsolatban tavaly megképzett – jelezte ma az osztrák Erste Group a Reuters beszámolója szerint. Tavaly a végtörlesztések miatt 200 millió eurónyi céltartalékot képzett a bank, vagyis közel 60 milliárd forintnyi veszteséggel számolt – írja a Portfolio.
Mai tudásunk szerint ebben a tartományban leszünk – fogalmazott a hírügynökség beszámolója szerint a bank egyik szóvivője, utalva arra, hogy tavaly októberben 200 millió eurónyi céltartalékot képzett a bank a végtörlesztésekből származó veszteségek fedezésére. Az Erste akkor más szervezetek becsléseihez hasonlóan abból a feltételezésből indult ki, hogy minden ötödik deviza jelzáloghitelét végtörleszthetik, a bank piaci és rögzített árfolyam közötti árfolyamvesztesége pedig 25 százalék lehet.
Az Erste 200 millió eurónyi céltartalékával szemben a Raiffeisen Bank International vezérigazgatójának múlt havi nyilatkozata szerint a Raiffeisennél 60 millió euró a végtörlesztésből származó veszteség. Az osztrák bank tavalyi harmadik negyedéves gyorsjelentésében 52 millió eurós veszteséggel számolt a deviza jelzáloghitelesek 15 százalékos részvételi aránya mellett.
A veszteségek miatt mind az Erste, mind a Raiffeisen tőkeemeléssel segítette tavaly magyarországi leánybankját. Előbbi akkori árfolyamon közel 180 milliárd forint (600 millió euró), utóbbi 106 milliárd forint összegben emelte meg magyarországi leánybankja tőkéjét. Az MKB Bank január 27-én jelentette be, tulajdonosai közel 62 milliárd forinttal emelik meg tőkéjét.

Zöld környezet, modern technológia, Duna-parti hangulat – ilyen új otthonok közül választhatunk
Iroda

Vége lehet a több évre szóló irodabérletek egyeduralmának? Egyre több cég választ más megoldást

Rekordot döntöttek a külföldi vevők Spanyolországban, a magyaroknak most az erős forint is segít

Ilyen lesz a jövő munkahelye: már nemcsak az elhelyezkedés, hanem a rugalmasság és a dolgozói jóllét is számít

Hónapokig tartó irodakialakítás helyett kész megoldás: erre váltanak a cégek
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Megugrott a forgalom az Otthon Start kivezetése előtt – Lakóingatlan-adásvételi tranzakciószám-becslés és jelzáloghitel-előrejelzés a Duna House-tól

Személyi kölcsönt vennél fel? Így számolhatod ki, mekkora hitel fér bele biztonságosan

Nem mindenkinek segít a Wekerle+ – most egy egészen más lakástámogatási modellt javasolnak

Hirdess most és nyerj egy iPhone 17-et – mutatjuk, hogyan vehetsz részt a játékban!
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Nem csak a munkavégzés helye: ezért választanak egyre többen szolgáltatott irodát

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat

Így alakul át az irodapiac: a rugalmasság, a technológia és a fenntarthatóság kerül előtérbe

Egyre kevesebben akarnak évekre irodát bérelni – ez lehet az új vállalati modell
Retail

Vezércsere a Pennynél, Németországból igazolt új vezérigazgatót az áruházlánc
Október 1-től Philipp Stiehler tölti be a posztot.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





