Végtörlesztés: a bankrendszer vesztesége 210 milliárd forint lesz február végére
A magyar bankrendszernek a végtörlesztésből eredő vesztesége a legújabb becslés szerint 210 milliárd forint lesz február végére – mondta Patai Mihály, a Magyar Bankszövetség elnöke a Világgazdaság napilap által rendezett csütörtöki budapesti konferencián.
Január közepén a végtörlesztés miatti veszteség 143 milliárd forint volt – egészítette ki az adatot a bankszövetség elnöke. A devizában számított lakossági hitelek törlesztését befolyásolja majd az árfolyamgát kibővítése várhatóan áprilistól, amelynek törvényi szabályozása február 16. és február vége között alakul ki – közölte Patai Mihály. A magyar bankok tőkemegfelelési mutatójának 12 százalékos szintje igen jónak minősíthető – emelte ki az előadó, megjegyezve, hogy a bankok külső likviditása szűkül, ezért a jelenlegi hitel/betét arány 150 százalékos mértékét csökkenteni szükséges. Ennek ellenére az prognosztizálható, hogy a hitelpiacon lassú növekedés indul meg – tette hozzá. Átértékelődött a kockázat, elsősorban a hitelminősítők által mért úgynevezett szuverén kockázat kategóriája, így az “öt évvel ezelőtt még például főnyereménynek számító MÁV-hitel finanszírozása” ma már másképpen fest, csakúgy mint az önkormányzatok devizában történő hitelezése – jelezte Patai Mihály, érzékeltetve azt, hogy az EU-IMF hitel létrejötte létfontosságú Magyarország számára.

Balatoni lakást vennél Otthon Starttal? Már alig maradt szabad ingatlan a MyLelle Residenceben
Iroda

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve

Az iroda már nem csak helyszín: így formálja át a piacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Már csak 18 lakás és néhány üzlethelyiség maradt Budapest egyik legizgalmasabb befektetési projektjében

Szűkül a kínálat, drágul a déli part: ilyen most a balatoni ingatlanpiac

Kivárnak a vevők Budapest két népszerű kerületében is, egyre nőnek az alkuk

Megfordult a kelet–nyugat rangsor: egy év alatt 30 százalékkal drágult a panel Nyugat-Magyarországon
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Átalakul az irodapiac: ezért fordulnak egyre többen a szolgáltatott irodák felé

Már nem ugyanaz az iroda: három erő alakítja át a piacot 2026-ban

5+1 érv, amiért a jövő irodája már nem hagyományos bérlésben működik
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





