Csődvédelem alatt a Malév
Rendkívüli moratóriumot rendelt el a bíróság a Malév Zrt. ügyében és rendkívüli vagyonfelügyelőt rendelt ki a vállalat mellé. A rendkívüli moratórium alapján a légitársaság a csődvédelemhez hasonló védelmet élvez, a vele szembeni pénzkövetelések behajtása céljából indított végrehajtások szünetelnek, a biztosítékok jogszabály szerint nem érvényesíthetők – közölte a fejlesztési minisztérium.
A Fővárosi Bíróság mint illetékes bíróság 2012. február 2-án végzést hozott a társaságot megillető rendkívüli moratórium elrendeléséről, emellett rendkívüli vagyonfelügyelőt rendelt ki a Malév Zrt. mellé – áll a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium csütörtök reggeli közleményében.
A kormány egy korábbi rendeletében stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetnek minősítette a Malév Zrt.-t – idézi fel a tárca közleménye, kiegészítve azzal, hogy a meginduló különleges eljárásban alkalmazható, törvényben rögzített speciális szabályok a Malév védelme mellett elősegítik a cég folyamatos működésének fenntarthatóságát.
A jogszabályi előírások szerint a rendkívüli vagyonfelügyelő kizárólag az állami tulajdonú Hitelintézeti Felszámoló Nonprofit Kft. lehet – írják, ennek hozzájárulása nélkül a Malév Zrt. a továbbiakban kifizetéseket nem teljesíthet. A vagyonfelügyelő jóváhagyását attól teszi függővé, hogy a légitársaság kiemelt tevékenységének folytatásához, üzemszerű működéséhez szükség van-e az adott kifizetésre – áll a szövegben.
A Malév igazgatósága és menedzsmentje egyértelművé teszi, írja a tárca, hogy szaktudásával, a légitársaságról és az iparágról megszerzett ismereteivel kész támogatni a rendkívüli vagyonfelügyelő munkáját. Így haladéktalanul bemutatja a hét végéig elkészülő likviditási tervet a vagyonfelügyelő számára.
Biztonságos időskor az Aranykor Lakóparkban
Iroda
Ezt az irodát válassza, ha fontos Önnek cége presztízse!
Ne hagyd, hogy az új iroda megtalálása rabolja a munkaidődet! Az ajánlatokat egyenesen a postaládádba is kaphatod!
Kedvező áron bérelhető irodákat és nagyobb raktárakat is lehet találni kedvező lokációban!
Frekventált helyen keres irodát vagy raktárt? Itt kedvező áron bérelhet!
Raktár
Kedvező áron bérelhető irodákat és nagyobb raktárakat is lehet találni kedvező lokációban!
Frekventált helyen keres irodát vagy raktárt? Itt kedvező áron bérelhet!
Nagy raktárt keres vagy rugalmas feltételekkel bérelne irodát? Hozunk egy remek ajánlatot, ha a kiváló elhelyezkedés is fontos!
Irodát, raktárt keres előnyös lokációban? Itt rugalmas feltételek mellett bérelhet!
Otthon
Árcsökkenés: csapj le gyorsan ezekre az ingatlanokra!
Csökken a lakásépítések száma, de tovább nőnek a költségek!
Meglepő: az újépítésű lakások árából engednek a legtöbbet az eladók
Unalmas a főnököd? A kutatók szerint óriási mázlid van!
Dizájn
Gyönyörű, modern fürdő lett a régies helyiségből – Inspiráló ötleteket osztott meg a népszerű tervező
Így fesd le a konyhapultot, hogy sokáig bírja – 4 lépés a tökéletes eredményért
5 dolog, amit soha ne tarts a fürdőben – Könnyen tönkremennek a pára miatt
A fehér konyha sem lesz unalmas ezekkel a trükkökkel – 8 hasznos tipp, amivel teljesen újjászületik a régi is
Pénz
Egyre többen vesznek fel lakáshitelt – Decemberig még biztos kitart a lendület
Tavasz óta folyamatosan nő a hitelfelvételi kedv a lakosság körében, az év végéig felvehető CSOK-nak köszönhetően, pedig decemberig még egészen
Adó és jog
A nyaralási terveinket megette az infláció, idén otthon ülnek a magyarok vakáció helyett
Aki el akarja adni az ingatlanát, az most is el tudja adni
Egyszerűbb lesz az ügyintézés! Jön az E-ingatlan nyilvántartás
14 baklövés, amit érdemes elkerülni lakásvásárlás során!
Retail
Több száz millió euróból bővíti üzlethálózatát a Rossmann
Idén 253 új üzlet megnyitását tervezi.