Románia nem fagyott meg teljesen
Több bevásárló központbővítést, építést is zajlik és fejeződik be Romániában az év első pár hónapjában, annak ellenére, hogy szinten minden tényező azt mutatja, hogy a román ingatlanpiac, félig már megfagyott – írja a Ziarul Financiar.
Romániában ugyan vannak olyan bevásárlóközpontok melyek vagy azért, mert kis városban, vagy mert retail központban épültek a túlélésükért küzdhetnek majd a jövőben, de a szakértők szerint Bukarest esetében nem áll fent ez a veszély. Azok a fejlesztők ugyanis, melyek rendelkeznek a szükséges banki finanszírozási forrással és jelentős számú bérlővel sikerült megállapodásra jutniuk, folytatják az általuk 2007 és 2008-ban elindított projekteket Bukarestben, ahol a kiskereskedők szerint az eladásokat kevésbé érinti a visszaesés, mint az ország más városai esetében. Az új projektek körülbelül 250 euró befektetést jelentenek, és körülbelül 250 új üzlet nyitását eredményezi, mint amilyen a Carrefour, mely két új boltot nyit az ERA Bevásárlóközpontban Nagyváradon és a Grand Arenaban, de sor itt még nem ér véget, további nyitást tervez a Media Galaxy, a Flanco, a Domo, a C&A, a Hervis a Decathlon és még mások. Teszik ezt annak ellenére, hogy korábban több más kiskereskedelmi láncolat is bővítésének elhalasztását jelentette be, a válság miatt. Az új bevásárlóközpontok közül az idei évben először az Anchor Grup nyit, mely február elején fejezte be a Plaza Romania bővítését, de hamarosan látogatókat vár az Iris Bevásárlóközpont is Titánban. A következő nyitás az ERA Bevásárló Parké lesz Nagyváradon március 11-én, ezt követi a Grand Arena pláza Berceniben március 25-én, majd a Militari Bevásárlóközpont projekt április elején.

Elindult az építkezés a Palota Ligetben: az A5-ös lakás már most az egyik legjobb választás lehet a XV. kerületben
Iroda

Azonnal költözhető iroda, hosszú távú kötöttségek nélkül: ezért választ egyre több cég rugalmas irodamegoldást

Azonnal költözhető, rugalmas iroda – ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

Nem az ár a fő szempont többé: így rajzolja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a dolgozói jóllét és a rugalmasság

Amikor az iroda nem költség, hanem versenyelőny
Raktár

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők
Otthon

A Tisza Párt programja alapjaiban formálná át a magyar lakhatási rendszert

A támogatott hitelre vásárló vevők vették át az irányítást az ingatlanpiacon – mit tapasztaltak az ingatlanközvetítők?

Somogy vezet, Borsod lemaradt – Óriási szakadék tátong a magyar lakásépítésekben

Most dől el, megéri-e az energiatároló: milliókat nyerhetsz, de egy rossz döntéssel bukhatod az egészet
Dizájn

Ingyen támogatás jár, ha ez igaz rád: több ezer háztartást érinthet

7 tipp, hogy gyorsabb legyen a tavaszi nagytakarítás: kevésbé fárasztó így

Ezt az 5 dolgot add a felmosóvízhez, és ragyogni fog a padló: friss illatú lesz a lakás

Egyetlen szabály, amit mindenkinek ismernie kell – Segít eldönteni, mi felesleges
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Találd meg a céged új irodáját gyorsan, felesleges körök nélkül

Nem az ár dönt többé: így írja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a jóllét és a rugalmasság

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban
Retail

Vlagyimir Putyin 12 billió dollárt ígér Donald Trumpnak
Titkos játszma lehet a háttérben.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





