Zavaros a kórházi ingatlanok sorsa
Egyelőre még nem rendeződött a kórházbezárások kapcsán megszűnt Országos Gyógyintézeti Központ, és az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet sorsa. Ezek ugyanis terhelten kerülnek a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőhöz, mivel egyik esetében bejegyzett, 99 évre szóló bérleti jog, míg a másik esetében a gáz és víz elérése miatt szolgalmi jog nehezíti az értékesítést, illetve csökkenti értéküket.
Egyelőre meglehetősen zavarosak a bezárt kórházak ingatlanügyei. Fantomcég fantomembere kap időről időre építési engedélyt a XIII. kerületi önkormányzattól a két éve bezárt Szabolcs utcai kórház telkére. Több mint egy évtizede magánkórház és szálloda építését tervezték itt, de ebből eddig nem lett semmi. A bezárásuk után a Szabolcs utcai kórház mellett, az Országos Gyógyintézeti Központ (OGYK), az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet, az Országos Baleseti és Sürgősségi Intézet, a svábhegyi gyermekkórház megszüntetésével kapcsolatos teendők levezénylése az Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézet (EKI) kezébe került. Az intézmények folyamatban lévő szerződéses kötelezettségeit, a beszállítók több mint 6 milliárdos számláit már kiegyenlítették, leltárt és mérleget készítettek. Nagyjából túladtak a kórházak ingóságain a meghirdetett börzéken, az értékesebb bútorok várják még a felértékelést az EKI központi raktárában.
Néhány ügyben azonban nem jutottak előbbre, az ingatlanokat most már át kell adniuk a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt.-nek értékesítésre. Az eladásokból befolyó sokmilliárdos összeg harmada az egészségügyé lesz. De a telkek egyelőre úgy néz ki, hogy terhelten kerülhetnek át. Az OGYK esetében, annak területén 99 éves bérleti szerződése van a saját címén bejegyzett, ám az EKI számára elérhetetlen Symbion Kft-nek, amely több mint egy évtizede engedélyt kapott az említett magánkórház és szálloda építésére. Ugyancsak terhelten kerül a vagyonkezelőhöz az OPNI épülete és hatalmas ősparkja a rajta lévő számos egyéb ingatlannal. Az ott található teniszpálya tulajdonosának csak jövőre jár le a bérleti díja. Emellett pedig húszan még most is az ott korábban kapott szolgálati lakásban élnek.
Nehezíti még a helyzetet, hogy hatalmas és kiemelten értékes ősparkon át húzódik a Mol egyik gázvezetéke, amelyet 24 órás szolgálatban őriznek, és itt található Buda egyik részének ivóvízbázisa is. Így a gáz és a víz elérése miatt a két közművállalatnak szolgalmi joga van, ami csökkenti a telek értékét. Az OPNI bezárására azért került sor, mivel az épület elengedhetetlenül rekonstrukcióra szorult, amelynek költsége a legóvatosabb becslések szerint is 10-12 milliárd forintba került volna, így olcsóbb volt a betegellátást más kórházakba terelni. A másik két megszűnt kórházzal azonban úgy tűnik minden rendben, a svábhegyi gyermekkórház már tavaly októberben a MNV kezelésébe került, a baleseti intézet pedig csak papíron szűnt meg, a Péterfy kórházhoz csatolták, így a gyógyítást továbbra is folytatják a Fiumei úton.