Izraeli kézben a pártüdülő
Izraeli érdekeltségű befektetőcsoport tulajdonába kerülhet a Club Aliga a Portfolio.hu értesülései szerint. A korábbi pártüdülőt eddig négyszer próbálták sikertelenül eladni. Az ötödik bejött, az ingatlant hektáronként 117 millió forintért értékesítették.
Az izraeli érdekeltségű Promote Hungaria nyerte meg a Club Aliga ingatlanjainak értékesítésére kiírt pályázatot – értesült a Portfolio.hu. A lap úgy tudja, a cég 5,5 milliárd forintot ajánlott 47 hektáron elterülő balatonvilágosi üdülőkomplexumért. Az ingatlanon összesen 55 épület található, ezek összes alapterülete 31 000 négyzetméter.
A volt pártüdülőt a Kincstári Vagyoni Igazgatóság ötödször ajánlotta fel megvásárlásra. Az első négy pályázat során nem jártak sikerrel, pedig volt, amikor egyben, volt, amikor részeként akarták eladni. Tavaly tavasszal egyetlen érvényes ajánlatot sem kapott a KVI. Volt pályáztatás, amikor a vevők által ajánlott ár nem érte el a KVI által elképzelt összeget, volt olyan értékesítési kísérlet, amikor meg sem határoztak minimális vételárat, mégsem sikerült eladni a pártüdülőt.
Idén a most sikerrel zárult pályázat volt a második kísérlet. Először tavasszal hirdették meg a területet, de július 25-ig csak két pályázó jelentkezett, a KVI azonban egyik ajánlatot sem tartotta megfelelőnek. A mostani kiírás során öten vásárolták meg a pályázati dokumentációt. A december 8-ai ártárgyalást követően Zelles Sándor, a KVI vezérigazgatója annyit közölt: a Club Aligára tett legjobb ajánlat 5,5 milliárd forint.
A volt pártüdülő egy arborétum jellegű ősparkban fekszik. A területén éttermek, uszoda, szauna, szolárium, fodrászat, kozmetika üzemel, valamint minigolf, teniszpályák, tekepálya, vitorláshajó-kikötő és kertmozi bitosítja a klub vendégeinek kikapcsolódását. Mindemellett vonzónak tűnik a mintegy 1,3 km hosszú balatoni partszakasz is.

Újépítésű lakóparkok Budapesten – Zöld megoldásoktól a vízparti luxusig
Iroda

Nagyobb raktárt bérelne a belváros közelében? Itt irodákat is talál!

Szolgáltatott irodák – rugalmas és költséghatékony megoldás a mai energiaárak mellett

Kiadó magasraktárak és irodák Budapesten, a XI. kerületben – Kiváló megközelíthetőség, modern környezet, rugalmas feltételek

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda a legjobb irodabérlési megoldás
Raktár

Egyedülálló lehetőség: bérelhető majd megvásárolható területek az APCT Condo logisztikai központban

Nagyobb raktárt bérelne a belváros közelében? Itt irodákat is talál!

Kiadó magasraktárak és irodák Budapesten, a XI. kerületben – Kiváló megközelíthetőség, modern környezet, rugalmas feltételek

Kiadó iroda és raktár a XVIII. kerületben – prémium minőség, rugalmas bérleti lehetőségek
Otthon

Mikor érdemes nekifutni az ingatlaneladásnak? Milyen változást hoz az Otthon Start az ingatlanpiacon?

Hihetetlen árcsökkenés: szuper kedvezményes családi házakat mutatunk!

Az Otthon Start kevés, sok az elavult ingatlan – kedvezményes felújítási hitelt sürget az ÉVOSZ!
Dizájn

Véletlenül hozzáért egy seprűvel a kutyájához: senki sem számított arra, ami ezután történt

Így tisztítsd az air fryert dörzsölés nélkül: pár perc alatt makulátlan lesz

Extra tárolóhelyet adnak a legapróbb fürdőben is – 5 csodás polcötletet mutatunk

Így mindig tiszta marad a lakás: 5 apró trükk, ami nagyon könnyen szokássá válhat
Pénz

Meghozta a döntését a Kúria a devizahitelesek ügyében
Jogegységi határozat született az EU-s ítélet nyomán a tisztességtelen tájékoztatással kapcsolatban.
Adó és jog

Egy óvatlan poszt is elég lehet a kirúgáshoz – munkajogi kockázatok 2025-ben

Miért hagyják ott a fiatal magyarok a munkahelyüket? – A Z generáció új elvárásai a munkaerőpiacon

Kínos kérdések, rejtett stresszfaktorok – így készülj fel jól az állásinterjúra

Jön az újabb AI-robbanás: mindössze 7 hónapunk maradt a felkészülésre?
Retail

Válaszolt a teljes kivonulással kapcsolatos kérdésre a Spar
Kisújszálláson augusztus 24-én végleg bezárja üzletét.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó
