Eladják a romos budai kórházakat
Nyolc-tíz milliárd forint bevételhez juthat még 2006-ban az egészségügy budapesti ingatlanok eladásából. A korábban kórházként, szanatóriumként, nővérszállóként szolgáló épületek olyan budai telkeken állnak, amelyek felcsigázhatják az ingatlanbefektetők érdeklődését.
Körülbelül fél tucat egészségügyi épületet – köztük az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet Völgy utcai volt kórházát, a Svábhegyi Állami Gyermekgyógyintézet Béla király úton lévő volt kórházát és nővérszállóját, a XII. kerületi Eötvös utcában lévő tüdőszanatóriumot és a Mátyás király úton lévő ingatlant értékesítheti még az idén a Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) – mondta el a Népszabadságnak Bardóczy Árpád, a KVI főosztályvezetője. Az ingatlanok eladására már eddig is több kísérletet tett a vagyonkezelő, most azonban nagyobb a piaci érdeklődés.
A felkínált ingatlanok egyedi vételnek számítanak, hiszen az ingatlanpiac legdrágább budai részein állnak, ahol ekkora területeket már csak ritkán lehet vásárolni. A kérdés az, hogy mit tud kezdeni a leendő vevő az ingatlanon álló épületekkel, mennyiért tudja például átalakítani azokat más célra. A budai Kinizsi laktanya nemrégiben megvalósult eladása megmutatta, hogy az értékes telek miatt akár romhalmazokért is hajlandóak több milliárd forintot fizetni a befektetők. A most felkínált épületek azonban távolról sem romosak, bár néhány esetben a reménybeli vevőnek alighanem még így is a teljes vagy részleges bontás érné meg a legjobban.
Az értékesítés után várhatóan nyolc-tíz milliárd forint bevételhez juthat az egészségügyi tárca. Az egészségügy korábbi ingatlaneladásaiból tavaly mintegy 3,5 milliárd forintot kapott a szaktárca, az összeget a sürgősségi ellátás fejlesztésére költötték. A pénzből altatógépek cseréjét, új mentőautók vásárlását és sürgősségi leszállóhelyek építését finanszírozzák

Modern városi lakások vagy zöldebb, nyugodtabb környezet? Ezekben a lakóparkokban mindkettőre van lehetőség
Iroda
Vége lehet a több évre szóló irodabérletek egyeduralmának? Egyre több cég választ más megoldást

Rekordot döntöttek a külföldi vevők Spanyolországban, a magyaroknak most az erős forint is segít

Ilyen lesz a jövő munkahelye: már nemcsak az elhelyezkedés, hanem a rugalmasság és a dolgozói jóllét is számít

Hónapokig tartó irodakialakítás helyett kész megoldás: erre váltanak a cégek
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Az Otthon Start előnyének nagy részét elvitte a drágulás

Újabb lakásárrobbanás jöhet? Ez az ingatlantípus lehet a következő nagy drágulás nyertese

Milliókat spórolhatsz a Wekerle Plusz hitellel, de hamar eltűnhet az előnye – erre figyelj, ha használt lakást vennél!

Zöld környezet, modern technológia, Duna-parti hangulat – ilyen új otthonok közül választhatunk
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Nem csak a munkavégzés helye: ezért választanak egyre többen szolgáltatott irodát

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat

Így alakul át az irodapiac: a rugalmasság, a technológia és a fenntarthatóság kerül előtérbe

Egyre kevesebben akarnak évekre irodát bérelni – ez lehet az új vállalati modell
Retail

Vezércsere a Pennynél, Németországból igazolt új vezérigazgatót az áruházlánc
Október 1-től Philipp Stiehler tölti be a posztot.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó




