Betör a lakáslízingpiacra a CIB
Új szereplővel bővül a lakáslízing piaca, miután a legnagyobb hazai lízingcég, a CIB Lízing is elindítja szolgáltatását. Az új szolgáltatás keretében bizonyos feltételek teljesülése esetén, akár nulla százalékos önerővel juthat az ügyfél a kiválasztott ingatlanhoz. Pusztai László, a CIB Ingatlanlízing üzletágvezetője hangsúlyozta, hogy a társaság 2001-től kínál ingatlanlízinget nagyvállalatok, 2005-től a KKV szektor számára. A szakember szerint a következő évek slágerterméke lehet a lakáslízing, amely nem bankhitel versenytársa, hanem komplementere, segítségével a bank újabb ügyfeleket érhet el.
A lakáslízing futamideje akár 25 évre is kiterjedhet, s igénybe vehető Budapesten, a nagyobb városokban, a CIB fiókkal ellátott településeken és egyes kiemelt helyeken vehető igénybe. A szolgáltatás elsősorban az alacsony önrész miatt lehet vonzó.
Pusztai László kiemelte, hogy a termék célcsoportja alapvetően a magánszemélyek. A termék megoldást jelenthet a deviza külföldiek finanszírozására is, s a lízingelt lakás továbbadható különösebb bonyodalmak nélkül.
A konstrukcióban lízingelhetők új és használt lakások is. Ezt a két tevékenységet számviteli okokból két társaságban látja el a csoport, az új lakások lízingbe adását a CIB Lízing Zrt. Fogja végezni. Használt lakásnál csak önerővel lehet igénybe venni a szolgáltatást, ez minimum 10%.
A társaság úgy számolt, hogy idén a lakáslízing piac 25-30 milliárd forintos lesz, amelyből a CIB Lízing 25%-ot kíván megszerezni.
A kezelési költség a szolgáltatásnál 1-2% között mozog, CHF esetén a THM 7.5-8% között mozog.

Új szakaszába lépett a Novus Liget – kertvárosi otthonok A++ energetikával és Otthon Start lehetőséggel
Iroda

Azonnal használható iroda megkötések nélkül – így működik ma a rugalmas irodabérlés

Találd meg a céged új irodáját gyorsan, felesleges körök nélkül

Nem az ár dönt többé: így írja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a jóllét és a rugalmasság

Amikor az iroda nem teher, hanem stratégiai előny
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Ezeket a lakásokat most Otthon Start hitellel is megveheted – válogatás elérhető, élhető otthonokból

Két tényező fékezte az eladók Otthon Start miatti túlárazását az ingatlanpiacon

Fordulat a lakásáraknál, új pályára áll a piac 2026-ban

Hó alatt a napelemek, megugró villanyszámlák: ez várhat most a magyar háztartásokra
Dizájn

Csak pár dolgot változtass az unalmas konyhán, és rá sem fogsz ismerni: bevált trükkök

Csúszda a lakásban? Meghökkentő néha, hogyan rendezik be a házukat az emberek

Tehéntrágya a falon, kávézacc a padlón? Így takarítanak a világ más országaiban

Irritálja a szemet és a légzőrendszert, ha ezzel takarítasz otthon: mutatjuk, mire tudod lecserélni
Pénz

Elkezdődött az év és vele együtt Magyarország eladósítása is
Újabb devizakötvényekkel lép piacra Magyarország.
Adó és jog

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Rugalmas irodák: a modern vállalkozások új alapértelmezett megoldása

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac
Retail

Ma még beszerezhető a pezsgő és a virsli – így alakul az üzletek nyitvatartása szilveszterkor és újévkor
Mutatjuk a részletes nyitvatartási rendet.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





