Német alkatrészgyártó érkezik Gyöngyösre
Kovácsolt autóalkatrészeket gyártó üzemet létesít a Gyöngyösi Ipari Parkban a németországi székhely? HBS konszern ? jelentette be Hiesz György, a város polgármestere.
A 2,5 milliárd forint értékű beruházás nyomán 100 új munkahely jön létre a településen ? közölte Hiesz György. Az építkezés a tervek szerint júniusban kezdődik, a termelés pedig 2007 tavaszán indul meg az üzemben.
A polgármester elmondta, hogy az évi 40 milliárd forintos forgalmat produkáló társaság, amely Németországon kívül az Egyesült Államokban, Lengyelországban, Franciaországban, Spanyolországban és Nagy Britanniában rendelkezik gyártókapacitással, egy 3 hektáros telket vásárolt az ipari park területén. A polgármester hozzáfűzte, hogy első lépcsőben egy 3 ezer négyzetméteres, majd egy 2 ezer négyzetméteres üzemcsarnok felépítését tervezik.
Arról is szólt, hogy a DaimlerChrysler, a Volkswagen, a Renault, a Peugeot és a BMW mellett a társaság egyik legjelentősebb partnere a sebességváltókat gyártó ZF. Így a cég által Gyöngyösön előállított alkatrészek jelentős része a ZF egri üzemébe kerül majd ? mondta Hiesz György.
Találd meg új otthonodat csodás Duna-parti környezetben, és igényeld vissza az áfát!
Iroda
Új év, új iroda? – mi a fontos egy új iroda kiválasztásánál?
Irodapiac 2024! Növekvő kereslet, emelkedő üresedési ráta és kiemelkedő szerződéskötések Budapesten!
Hihetetlen ajánlat: Iroda és raktár bérlési lehetőség a belváros közelében!
A tökéletes iroda és raktár itt várja! Ezért NE hagyja ki ezt a lehetőséget!
Raktár
Rekordok és csökkenések: Ilyen volt az ipari ingatlanpiac 2024 utolsó negyedévében!
Tudtad? Ennyire egyszerű megtalálni a megfelelő raktárt!
Hihetetlen ajánlat: Iroda és raktár bérlési lehetőség a belváros közelében!
A tökéletes iroda és raktár itt várja! Ezért NE hagyja ki ezt a lehetőséget!
Otthon
Csak a leggyorsabbak csaphatnak le a legjobb árú lakásokra – Te is köztük leszel?
Hiába várták a családok, a vidéki otthonfelújítási programhoz sehol sem érhető el a kedvezményes hitel!
Drámai helyzet Los Angeles-ben: bérleti díj drágulás és nyerészkedés sújtja az erdőtüzek áldozatait
Új földhivatali szabályok 2025-ben: Büntetés és szigorítás az ingatlan-nyilvántartásban – Mit kell tudnod?
Dizájn
A gyufásdoboznyi fürdőszoba is tágasabbá vált egy trükkel: előtte-utána képeken a változás
Minden odaégett koszt eltüntet a sütőről: fillérekbe kerül ez a hatékony módszer
Egyetlen apró dolgot változtattak meg, újjászületett a lakás: nem is gondolnád, milyen ízléses a végeredmény
Ezekről a helyekről sokan megfeledkeznek, pedig tele vannak szennyeződéssel: így lesz tökéletes a tisztaság
Pénz
Gazdagabbak szerettek volna lenni a magyarok, ehelyett csúnyán befürödtek
A miniszter eredendő bűnnek nevezte azt, ami történt.
Adó és jog
2025-ös szabadság kalkulátor: kiderült, hány nap szabadság jár, és hogyan zsebelheted be a legtöbbet!
MI, lézer, robotok és high-tech eszközök: szakmák, amik gyökeresen megváltoztak az elmúlt 100 évben!
Ezek az elvárások uralják a munkaerőpiacot 2025-ben!
Minimálbér-emelés 2025: Ezért fájhat a munkáltatóknak és a munkavállalóknak egyaránt!
Retail
Tiborcz István üzleti kérdésekben nem kéri ki Orbán Viktor véleményét
Minden kérdésre válaszolt a miniszterelnök veje.