Tetők és homlokzatok: 4 helyszínen több mint 400 résztvevő
Több mint négyszázan hallgatták meg az Alaprajz Tervezői Napok idei első négy rendezvényének előadásait Győrött, Pécsett, Szegeden és Békéscsabán.
Az elmúlt hat évben hagyományossá vált Alaprajz Tervezői Napok rendezvényei, a tetők és homlokzatok környezettudatos és kreatív kialakításával foglalkozó idei első témájában, a Creaton Hungary Kft. jóvoltából Budapest mellett 11 további városban is látogathatóak. Győr, Pécs, Szeged és Békéscsaba után még Veszprémben, Budapesten, Kecskeméten, Miskolcon, Kaposváron, Debrecenben, Zalaegerszegen és Székesfehérváron várják a szervezők az építészeket és a kivitelezésben dolgozó szakembereket. A rendezvényen a témához kapcsolódó cégek legfrissebb újdonságait bemutató prezentációi mellett, olyan neves építészektől és szakemberektől hangzik el előadás, mint Ferencz Marcel DLA építész, a Debreceni Egyetem Építész Tanszék Tanszékvezetője, Czigány Tamás DLA építész, a Győri Széchenyi István Egyetem Épülettervezési Tanszék vezetője, Kálmán Ernő DLA építész, a Magyar Építőművészek Szövetsége elnöke, Balogh Balázs DLA építész, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Rajz Tanszékének vezetője, valamint Dr. Széll Mária és Dr. Tóth Elek, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Magasépítési Tanszékének vezetője és Tanszékvezető-helyettese.
A rendezvényen előadások hangzanak el a kis hajlásszögű tetők kerámia fedésének lehetőségeiről, a kerámia és szálcement falburkolati anyagok épületfizikájáról, a tetők és homlokzatok helyes hőszigetelésének kérdéseiről, a tetők vízelvezetéséről és az esővíz felhasználásának eszközeiről, a tetősík- és homlokzati nyílászárókról és végül, de nem utolsó sorban egy érdekes új energiatakarékos épületkoncepcióról, valamint un. “aktív házak” kialakításának kérdéseiről.
A Magyar Építész Kamara által rendelkezésre bocsátott kísérő kiállítást a rendezvény-sorozatot látogatói minden helyszínen megtekinthetik. Ennek tablói a 2009. tavaszán megjelent Építész Évkönyv anyagából készültek, és az elmúlt 1-2 év érdekes és értékes építészeti alkotásait mutatják be.

Duna-parti otthonok modern műszaki tartalommal: kedvezményes finanszírozással is elérhetők a váci Dunakert Lakópark lakásai
Iroda
Az irodapiac új korszakba lépett: már nem az a kérdés, kell-e iroda, hanem az, hogy milyen

Irodát bérelni ma már egészen mást jelent: egyre több cég vált szolgáltatott irodára

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit minden cégvezetőnek érdemes ismernie

Új irodát keres a céged? Így találhatod meg gyorsabban a megfelelő helyet
Raktár

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt
Otthon

Spekulánsok szorításában az európai lakáspiac? Súlyos figyelmeztetést adott ki az EU, sürgős lépéseket sürgetnek

Csak az árcsökkentés rázhatná fel a balatoni ingatlanpiacot

Visszaveszi Budapest egyik legértékesebb területét a XIII. kerület? Milliárdok és politikai csata a Margitszigetért

Teljesen megújul a Duna-part Szigetbecsén: új evezős központ, vizes játszótér és napelemes épület is készül
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Az irodapiac új korszakba lépett: már nem az a kérdés, kell-e iroda, hanem az, hogy milyen

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Vége a többéves irodabérletek korszakának? Egyre több vállalat vált rugalmas megoldásokra

Már nem akarnak évekre elköteleződni a cégek: ezért lehetnek a szolgáltatott irodák a következő évek nagy nyertesei
Retail

Eszkalálódik az IKEA-sztrájk, csütörtök délután 3-ig folytatódik a munkabeszüntetés
Elégedetlenek az áruház magyarországi dolgozói.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó




