Rohamosan tör előre a mobilnet használata
A telefonbeszélgetések időtartamának háromnegyede mobiltelefonokról indított hívásokból származott. Miközben a kábeles telefonálás egyre népszerűbb, a vezetékes vonalak száma tovább csökkent – derül ki a KSH legfrissebb, távközlésről szóló jelentéséből.
Az internet-előfizetések száma egy év alatt 472 ezerrel gyarapodott, majdnem átlépve a 2,8 milliót. A széles sávú technológiához (xDSL és kábeltévé) 57 százalékuk kötődik, ez a szolgáltatási terület 2008 vége óta négy százalékkal bővült. A már egymilliós vezeték nélküli kategória egy év alatt másfélszeresére nőtt. Az összes előfizetés egyharmada mobilinternetre szól.
A mobiltelefon-előfizetések száma egy év alatt 432 ezerrel (3,5 százalékkal) csökkent. Az állomány 2009. végén 11,8 milliós volt. Ezen belül a havidíjas előfizetések száma ugyan emelkedett, de ez nem tudta ellensúlyozni a feltöltőkártyás szegmens mintegy 802 ezres visszaesését. Száz lakosra 118 mobil-előfizetés jutott.
A mobilhálózatban a negyedév folyamán közel ugyanannyi hívást kezdeményeztek, mint az egy évvel korábbi időszakban, eközben 5 százalékkal emelkedett a mobiltelefonálással töltött összes percidő. Egy előfizetésre átlagosan 362 percnyi beszélgetés jutott. Egy hívás átlagos hossza 2,2 perc volt. A teljes évi mennyiséget tekintve a hívások száma nem növekedett, az időtartam viszont igen, majdnem 6 százalékkal.
Bár egyre több vállalkozás (köztük kábeltévé-, illetve internetszolgáltató) kínál vezetékes vonalat és hívásszolgáltatást, 2009 végén – előzetes adatok szerint – az egy évvel korábbinál 55 ezerrel kevesebb, 3,1 millió vezetékes fővonal volt üzemben, ennek 15 százaléka kábeltévés, 17 százaléka ISDN. A 100 lakosra jutó vezetékes fővonalak száma az időszak utolsó napján 31 volt.
A cikk további részletetiért kattintson ide.

Négy új lakópark, négy különböző életstílus – Találd meg azt az otthont, ami igazán hozzád illik
Iroda

Vége a többéves irodabérletek korszakának? Egyre több vállalat vált rugalmas megoldásokra
Az irodapiac új korszakba lépett: már nem az a kérdés, kell-e iroda, hanem az, hogy milyen

Irodát bérelni ma már egészen mást jelent: egyre több cég vált szolgáltatott irodára

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit minden cégvezetőnek érdemes ismernie
Raktár

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt
Otthon

Nem az számít, mennyi hitelt kapsz: ezt érdemes átgondolni, mielőtt személyi kölcsönt veszel fel

Ingyen tervek, milliós támogatás: most újabb budapesti panelházak újulhatnak meg kedvező feltételekkel

Spekulánsok szorításában az európai lakáspiac? Súlyos figyelmeztetést adott ki az EU, sürgős lépéseket sürgetnek

Csak az árcsökkentés rázhatná fel a balatoni ingatlanpiacot
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: ezek formálják a jövő irodáit

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ új megoldást

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait
Retail

Eszkalálódik az IKEA-sztrájk, csütörtök délután 3-ig folytatódik a munkabeszüntetés
Elégedetlenek az áruház magyarországi dolgozói.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó




