VM: fellendülhet a magyar gyümölcstermelés a chipsadó hozadékaként
A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) szerint a magyar gyümölcstermelés fellendülése lehet az egyik pozitív hozadéka a népegészségügyi termékadó – ismertebb nevén chipsadó – bevezetésének.
Szeptembertől népegészségügyi termékadót vezetett be az Országgyűlés a magas cukor-, só-, szénhidrát- vagy koffeintartalmú ételekre, italokra, így a 25 százaléknál kevesebb gyümölcstartalmú üdítőkre, az energiaitalokra, az előrecsomagolt süteményekre, a sós snackekre, valamint az ételízesítők egy részére.
A fideszes Font Sándor és Kovács József törvényjavaslatát 255 igen szavazattal, 54 ellenében, 36 tartózkodás mellett fogadta el a Ház hétfőn.
A VM MTI-hez eljuttatott keddi közleményében hangsúlyozza: az egészséges táplálkozási szokások támogatása a magyarországi mezőgazdasági termékeknek kedvez, segíti a helyi termelés és az élelmiszerbiztonság megerősítését.
Az új adónemet öt termékcsoportra vetik ki: a megengedettnél több cukrot tartalmazó üdítőitaloknál literenként 5, energiaitaloknál viszont – ahol a koffeintartalom a mérték – ugyanezen mennyiségnél 250 forint lesz adó. Az előrecsomagolt cukrozott készítmények esetében kilogrammonként 100 forint, sós snackeknél és az ételízesítőknél 200 forint a termékdíj – részletezi a minisztérium.
A tárca hangsúlyozza, hogy a termékdíj kizárólag az előrecsomagolt termékekre vonatkozik, úgynevezett egyfázisú adóról van szó, ami azt jelenti, hogy az áruk értékesítőinek kell befizetniük az adóhatósághoz. A termékdíj megfizetése alól többek között azok kaphatnak mentességet, akik éves szinten 50 kilogrammnál, illetve 50 liternél kevesebbet adnak el az érintett termékekből.
Az adóból 20 milliárd forint bevételre számít a költségvetés – fűzi hozzá a VM.

4 újépítésű lakópark, ahol a modern otthon és a kiváló lokáció kéz a kézben jár
Iroda

Új irodát keres a céged? Így találhatod meg gyorsabban a megfelelő helyet

Az iroda, mint üzleti eszköz: miért választ egyre több vállalat szolgáltatott megoldást?

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: ezek formálják a jövő irodáit

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit minden cégvezetőnek érdemes ismernie

Átvették a fiatalok a lakáspiacot, a harmincasoké a főszerep – és nem garzonokat vesznek

A legtöbben ezen buknak el hitelfelvételkor – pedig évekre meghatározhatja a családi kasszát

Már milliókat bukhatsz, mielőtt beköltöznél: ezt a hibát rengeteg lakásvásárló elköveti
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve

Az iroda már nem csak helyszín: így formálja át a piacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





