Megújuló energiába fektet a település
Napelemekkel szerelték fel a helyi iskolát és a körjegyzőséget Bakonyszentlászlón. A megújulóenergia-forrás az éves fogyasztás döntő hányadát megtermeli, s a számítások szerint évente akár több mint egymillió forinttal is csökkentheti az önkormányzat áramszámláját – mondta a Győr-Moson-Sopron megyei település független polgármestere.
Sebestyén Vince tájékoztatása szerint hasonló nagyságrendű megtakarítást várnak az idősotthon tavaly elkészült fűtéskorszerűsítésétől. A 25 idős embert gondozó bentlakásos intézmény fűtését modernizálták, s napkollektor segíti a melegvíz-ellátást. Emellett faelgázosító kazánt is üzembe helyeztek, amely a fából kivont gázt égeti el, ez a megoldás a fűtést olcsóbbá teszi. A megtakarítás pontos mértékére a gyakorlatban az idei teljes év áttekintése ad választ. A kezdeti tapasztalatok kedvezőek: a korábbi havi energiaszámla összege mintegy harmadára csökkent – ismertette a községvezető.
A két projektet európai uniós támogatással valósította meg a nem egészen 2000 lakosú község önkormányzata, a fejlesztésekre összesen 35 millió forintot költöttek. A beruházáshoz mintegy 28 millió forintot nyertek el támogatásként a Környezet és Energia Operatív Program (KEOP) keretében, a fennmaradó részt önerőből biztosította a település.

Dunai életérzés és modern otthon egyben: új lakópark épül Vácon, Otthon Start lehetőséggel
Iroda

Azonnal költözhető iroda, hosszú távú kötöttségek nélkül: ezért választ egyre több cég rugalmas irodamegoldást

Azonnal költözhető, rugalmas iroda – ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

Nem az ár a fő szempont többé: így rajzolja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a dolgozói jóllét és a rugalmasság

Amikor az iroda nem költség, hanem versenyelőny
Raktár

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők
Otthon

Személyi kölcsön: mikor jó döntés, és mennyi pénzt kaphatsz?

MBH Index: kínálati fordulat jellemezheti a lakáspiacot 2026-ban

Új vezető az Indotek Investments Alapkezelő Zrt. élén

Hitelsokk a lakáspiacon? Ezekre az ingatlanokra már nehezebb kölcsönt kapni – sok vásárlás az utolsó pillanatban hiúsulhat meg
Dizájn

Ingyen támogatás jár, ha ez igaz rád: több ezer háztartást érinthet

7 tipp, hogy gyorsabb legyen a tavaszi nagytakarítás: kevésbé fárasztó így

Ezt az 5 dolgot add a felmosóvízhez, és ragyogni fog a padló: friss illatú lesz a lakás

Egyetlen szabály, amit mindenkinek ismernie kell – Segít eldönteni, mi felesleges
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Találd meg a céged új irodáját gyorsan, felesleges körök nélkül

Nem az ár dönt többé: így írja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a jóllét és a rugalmasság

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban
Retail

Vlagyimir Putyin 12 billió dollárt ígér Donald Trumpnak
Titkos játszma lehet a háttérben.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





