Keveseknek jár a szocpol
Vidéken a megfelelő ingatlanok hiánya, a fővárosban a magas négyzetméterenkénti ár okozza a problémát. Ráadásul sokan nem tudnak a lehetőségről.
Kevés helyen kapható a szociálpolitikai támogatás, és csak egy nagyon szűk réteg jogosult rá. A problémát vidéken főleg az új ingatlanok hiánya, a fővárosban a magas négyzetméterenkénti ár okozza – írja a Világgazdaság.
Két banknál kapható jelenleg a szocpol, és csak nagyon szűk réteg jogosult rá – idézte a Hirado.hu a lapot –, amely szerint a kormány által erre a célra szánt 5,2 milliárd forint nem biztos, hogy elfogy. A lap szerint vidéken az új ingatlanok hiánya, a fővárosban a magas négyzetméterenkénti ár okozza a problémát. Emellett sokan nem is tudnak a lehetőségről.
Kiss Gábor, a hitelközvetítéssel foglalkozó Benks Kft. régióvezetője közölte: „érdeklődés van, de kevés bank foglalkozik a szocpollal, amelyet ráadásul csak nagyon szűk réteg tud igénybe venni”.
Szocpol csak új lakás építéséhez vagy új lakás vásárlásához vehető igénybe, és kizárólag azok a személyek kaphatják meg, akiknek nincs lakástulajdonuk, köztartozásmentes adózók, és a családban legalább az egyik szülő bejelentett munkaviszonnyal rendelkezik. Szigorú elvárások vannak ezen túlmenően az ingatlan méretére, a négyzetméterenkénti árra és az energetikai besorolásra vonatkozóan is.
A kormány eredetileg 4-5 ezer családot szeretett volna lakáshoz juttatni az új szociálpolitikai támogatással, amelyre 5,2 milliárd forintot szán az idei költségvetésből, az eddigi tapasztalatok szerint ennyire nem lesz szükség.

Több millió forinttal olcsóbban? Most nagy lendületet kaphat az új lakás vásárlása
Iroda

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat

Így alakul át az irodapiac: a rugalmasság, a technológia és a fenntarthatóság kerül előtérbe

Egyre kevesebben akarnak évekre irodát bérelni – ez lehet az új vállalati modell

Tényleg leáldozóban a hosszú irodabérletek kora? Egyre több vállalat keresi a rugalmasabb utat
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Az országos átlagot is meghaladva drágultak a lakások Kelet-Magyarországon – Debrecenben és Szegeden viszont mérsékelt volt a drágulás

Napelemek, alacsony rezsi és saját kert: ilyen otthon vár Hévízgyörkön, Budapest közelében

Világrekordot hozott a magyar naperőművek augusztusa – közben Paks termelése mélypontra zuhant

Kertes, panorámás vagy wellnesses családi házat keresel? Ezek az otthonok Otthon Starttal is megvásárolhatók
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac
Retail

Így alakul a boltok nyitvatartása az ünnepi hétvégén: ezek az üzletek lesznek nyitva
Mutatjuk a részleteket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





