Drágák a használt ingatlanok
Átlagban 18 százalékos túlárazottság jellemezte a családi házak szegmensét az első negyedévben, míg az országos átlag ebben a tekintetben a teljes használt lakóingatlanok piacán tizenhárom százalék.
A fővárosban a használt téglalakások közül a 10 milliós ingatlanok voltak a legkeresettebbek az első negyedévben, a téglaépítésű házak közül Pest megyében a 16 milliós, a nyugati országrészben pedig a 14 milliós ingatlanok iránt érdeklődtek leginkább. A budapesti albérleteknél a 70-80 ezer forintos téglaépítésű lakások a legfelkapottabbak – többek között ez derül ki az Otthon Centrum új kiadványából. Az összeállítás megjegyzi, hogy az eladók által tett árengedmények két részből tevődnek össze. Egyrészt a szerződéskötéskor a vevő által elért árengedményből, másrészt az ezt megelőző, értékesítési időszakban történt kínálatiár-csökkentésből. A teljes árengedmény valamivel kevesebb mint fele még az utóbbi részből, a komoly vevő megjelenése előtti, kínálati ár csökkentéséből adódik – mondta Kühne Kata, az Otthon Centrum ügyvezető igazgatója. A vásárlások pénzügyi hátteréről szólva Bánfalvi László, az Otthon Centrum hitelközvetítő üzletágának vezetője elmondta, hogy az év elején is változatlanul az volt a tapasztalat, hogy jelentős többségben vannak a készpénzes vevők, a tranzakciók 70-75 százalékát ők teszik ki. Ez egyrészt a jogszabályi háttér szigorításának, másrészt a vásárlók óvatosságának tudható be. Az elmúlt időszakban a kihelyezett hitelek átlagos értéke 4-5 millió forintra csökkent le, ezeket többségében 20 évre veszik fel. A szakember az idei évben jelentős elmozdulásra nem számít, a korábban évente 800-1000 milliárd forintnyi kihelyezett hitelállománnyal szemben idén 200 milliárdnyit valószínűsít.

Több millió forinttal olcsóbban? Most nagy lendületet kaphat az új lakás vásárlása
Iroda

Egyre kevesebben akarnak évekre irodát bérelni – ez lehet az új vállalati modell

Tényleg leáldozóban a hosszú irodabérletek kora? Egyre több vállalat keresi a rugalmasabb utat

A jövő irodája már egészen másról szól: rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság kerül a középpontba

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég keresi a rugalmasabb megoldásokat
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

40–50 milliós hitelekkel vásárolnak ingatlanokat a vevők, a többségük Otthon Starttal

Árat csökkentettek négy izgalmas ingatlannál: most akár 18 millió forinttal olcsóbban is lecsaphatsz egy kiszemelt otthonra!

A lassuló lakáspiac fékezheti az áfaemelés miatti drágulást

Van 10 millió forintod? Meglepő, hol vehetsz saját lakást mediánbérből – és hol bukik el a terv!
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac
Retail

Így alakul a boltok nyitvatartása az ünnepi hétvégén: ezek az üzletek lesznek nyitva
Mutatjuk a részleteket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





