Laktanyákból diákétkeztetési központ lesz Egerben
Diákétkeztetési központként, illetve diák- és tömegsport centrumként kívánja hasznosítani Eger azokat a volt honvédségi ingatlanokat, amelyek egy kormányhatározat nyomán kerülhetnek az önkormányzat birtokába.
A város polgármesteri hivatalának médiareferense,Zentai László elmondta, hogy a döntés nyomán a város birtokába kerülhet az egykor a Bornemissza Gergely felderítő zászlóaljnak otthont adó laktanya konyhája, illetve a sportpálya. A határozat szerint a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. 2012. június 30-ig megköti a most üresen álló egykori honvédségi ingatlanok tulajdonjogának átruházásáról szóló szerződéseket az igénylő önkormányzatokkal, köztük Egerrel. Mindez országszerte 29 települést és 53, összességében 922 millió forint forgalmi értékű állami ingatlant érint – fűzte hozzá.
A médiareferens emlékeztetett arra, hogy Habis László, Eger polgármestere 2007 óta próbál megegyezni a szaktárca mindenkori képviselőivel a megüresedett, de kiváló állapotban lévő egri honvédségi ingatlanok önkormányzati tulajdonba adásáról, azonban éveken át nem történt semmi.
A helyzet azt követően változott meg, hogy Habis László (Fidesz-KDNP) országgyűlési képviselőként interpellált az ügyben Fellegi Tamás akkori fejlesztési miniszterhez – tette hozzá.
A megkötendő tulajdon-átruházási szerződésekbe több garanciális feltétel épül be. Ilyen az elidegenítési tilalom megállapítása vagy a hasznosítási cél rögzítése, amelyek biztosítják a felelős vagyonkezelést – mondta Zentai László.

Új otthonok Zugló nyugodt utcáiban: modern lakások és CSOK Plusz lehetőség egy helyen
Iroda

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT

Miért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé? Új szemlélet formálja az irodapiacot

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Nem jönnek a vevők? Lehet, hogy nem a piac a hibás – így csúszik el a legtöbb ingatlaneladás

Forradalom az ingatlanpiacon: az AI már most átírja a lakásvásárlást – és ez még csak a kezdet

Döntöttek Rákosrendezőről: március 31-én derül ki, ki formálhatja át Budapest egyik legnagyobb területét
Mennyibe kerül ma egy nyaraló? Nagyon nem mindegy, hol keresünk!
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Azonnal költözhető, rugalmas iroda – ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Stabil rajt 2026-ban: 7600 felett indult az év a lakáspiacon, erős maradt a hitelkereslet
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





