Árverseny dönt a Nemzet Főteréről, azaz a Kossuth térről
Három jelentkező – a KÉSZ Zrt., a Magyar Építő Zrt.-Reneszánsz Zrt., illetve a Penta Kft.-Swietelksy Kft. konzorciuma – közül választják ki a napokban a Nemzet Főtere, azaz a budapesti Kossuth tér átépítéséért felelős vállalkozást – közölte a pénteki Napi Gazdaság.
A parlamenti látogatóközpont, az Országház előtti tér, a mélygarázs és a Duna-parti sétány megvalósítására kiírt pályázat tavaly decemberben sikertelenül záródott, de most úgy tűnik, eredményes lesz a licit.
A jelentkezőknek február 12-ig kellett beadni az első ajánlatot, ezt követően tehették fel kérdéseiket – körülbelül ezer érkezett be a Steindl Imre Program (SIP) irodájához -, a végső szakaszban pedig elektronikus árlejtéssel választják ki a legkedvezőbb ajánlatot. A teret jövő márciusban át kell adni.
A nemzetbiztonsági átvilágításon átesett cégeknek nagyon szigorú pénzügyi feltételeknek kell megfelelniük: nem elég az ilyenkor szokásos bankgarancia, de a finanszírozás is “farnehéz”. Ezt azt jelenti, hogy a megbízó SIP csak a befejezést követően fizeti ki a teljes összeget, az aktuális munkálatok költségeinek egy részét a kivitelezőnek kell megelőlegeznie.
Mint Wachsler Tamás, a programiroda vezetője a lapnak elmondta, el akarták kerülni az építőipari beruházások két jellemző hibáját. A cégek egy része nem fizeti ki az alvállalkozókat, és különféle pótmunkákkal növeli a vállalási árat, ezért a fővállalkozó cég csak akkor jut az általa elvégzett munka után járó pénzhez, ha bizonyítja, hogy alvállalkozóit rendben kifizette.
Az előre nem látható pótmunkák külön költségeit pedig nem számíthatják fel, mert a szerződésben szerepel, hogy minden kockázatot vállalnak, utólagos plusz számlák nélkül.

Okosotthonok és vízparti életérzés Újbudán – Kétnapos nyílt nappal vár a Metrodom River
Iroda

Vége lehet a több évre szóló irodabérletek egyeduralmának? Egyre több cég választ más megoldást

Rekordot döntöttek a külföldi vevők Spanyolországban, a magyaroknak most az erős forint is segít

Ilyen lesz a jövő munkahelye: már nemcsak az elhelyezkedés, hanem a rugalmasság és a dolgozói jóllét is számít

Hónapokig tartó irodakialakítás helyett kész megoldás: erre váltanak a cégek
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

45 felett vagy, vagy még nincs önerőd? Ezek a lehetőségeid

Az agglomeráció lehet a Wekerle Plusz nyertese

Elmúltál 45 éves, vagy nincs elég megtakarításod a lakásvásárláshoz? Mutatjuk, milyen lehetőségeid maradtak

A Wekerle Plusz nagy nyertese nem Budapest lehet – az agglomeráció új házai kerülhetnek előnybe
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat

Így alakul át az irodapiac: a rugalmasság, a technológia és a fenntarthatóság kerül előtérbe

Egyre kevesebben akarnak évekre irodát bérelni – ez lehet az új vállalati modell

A jövő irodája már egészen másról szól: rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság kerül a középpontba
Retail

Vezércsere a Pennynél, Németországból igazolt új vezérigazgatót az áruházlánc
Október 1-től Philipp Stiehler tölti be a posztot.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





