Fejlesztés a bólyi ipari parkban
Újabb fejlesztéssel bővült tovább a bólyi ipari park.
A Baranya Aszfalt Kft. egy tízezer négyzetméteres korszerű telephelyet alakított ki a parkban, amelyre egy több mint 1300 négyzetméteres új üzemcsarnokot is felhúztak.
A fejlesztési projekt összköltsége 217,5 millió forint volt, melyhez közel 90,3 millió forint állami, illetve uniós támogatást nyert el a cég. A beruházás eredményeként az eddig foglalkoztatott húsz ember mellé további négy új munkahely jött létre az építőanyag- gyártással foglalkozó cég telephelyén. Hárs József polgármester a fejlesztés kapcsán úgy nyilatkozott, hogy Bólyban minden munkahelyteremtő beruházást szívesen fogadnak, ami javít a térség foglalkoztatási helyzetén.

Már csak 18 lakás és néhány üzlethelyiség maradt Budapest egyik legizgalmasabb befektetési projektjében
Iroda

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve

Az iroda már nem csak helyszín: így formálja át a piacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Felpörgött az építkezés Újbudán: látványos szakaszba lépett a Revital Park, formálódik Budapest új városnegyede

Nem az számít, mennyit ad a bank – hanem az, hogy mennyi marad a zsebedben a hitel után

MBH Index: Tízből hét új lakáshitel Otthon Start hitel volt

Szűkül a kínálat, drágul a déli part: ilyen most a balatoni ingatlanpiac
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Átalakul az irodapiac: ezért fordulnak egyre többen a szolgáltatott irodák felé

Már nem ugyanaz az iroda: három erő alakítja át a piacot 2026-ban

5+1 érv, amiért a jövő irodája már nem hagyományos bérlésben működik
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





