E-útdíj: sokat fizethetnek a kamionosok kilométerenként
Továbbra is júliustól tervezik elindítani a használattal arányos útdíjfizetést a fő- és a gyorsforgalmi utakon. A két-, három-, illetve négytengelyes járműveknek 15-20 százalékos különbség lehet az árban a motorok környezetvédelmi besorolása alapján is.
A kormány a tervek szerint július elsején vezeti be a használatarányos útdíjat. Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkár a Kossuth Rádió G7 című műsorában beszélt arról, hogy mennyit kell fizetni az úthasználatért és mire fordítják a befolyó összeget. A legfontosabb feltétel ahhoz, hogy a rendszert július elsején bevezessék a kivitelező kiválasztása, megtörtént, az Állami Autópálya Kezelő Zrt. áprilisban megkötötte a vonatkozó szerződést, mondta az államtitkár.
A törvénytervezet szerint az autósok önbevallásos módszer szerint fizetnek majd, ez külföldön is így működik. Egy szerveren összefutnak az adatok, az ellenőrzés során működő kamerák, mozgó ellenőrző pontok ezt az adatbázist használják, s ha valaki jogosulatlanul közlekedik, jelzést adnak le, s a bírságoló autók megállíthatják az adott járművet. Az autósok több módon tudnak majd fizetni, akár interneten, bankkártyával, üzemanyagkártyával is
Az alsó határ a kéttengelyes járműveknél főutakon körülbelül 17 forint lesz kilométerenként, a legmagasabb kategória a négytengelyeseknél a gyorsforgalmi utakon a legkedvezőtlenebb környezetvédelmi besorolásnál 85 forintot is eléri, tájékoztatott az államtitkár.
Éves szinten 150 milliárd forint bevételt kell a tehergépjármű forgalomból a 6300 kilométeres úthálózaton a rendszernek kitermelnie, s úgy tűnik, a vonatkozó díjszabással ezek a számok tarthatók, mondta Völner Pál. Hozzátette: az útdíj pályázattal kapcsolatban kifogásként egyedül az merülhet fel, hogy a rendszer mennyiben felel meg az uniós irányelv előírásainak.

Dunai életérzés és modern otthon egyben: új lakópark épül Vácon, Otthon Start lehetőséggel
Iroda

Azonnal költözhető iroda, hosszú távú kötöttségek nélkül: ezért választ egyre több cég rugalmas irodamegoldást

Azonnal költözhető, rugalmas iroda – ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

Nem az ár a fő szempont többé: így rajzolja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a dolgozói jóllét és a rugalmasság

Amikor az iroda nem költség, hanem versenyelőny
Raktár

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők
Otthon

Személyi kölcsön: mikor jó döntés, és mennyi pénzt kaphatsz?

MBH Index: kínálati fordulat jellemezheti a lakáspiacot 2026-ban

Új vezető az Indotek Investments Alapkezelő Zrt. élén

Hitelsokk a lakáspiacon? Ezekre az ingatlanokra már nehezebb kölcsönt kapni – sok vásárlás az utolsó pillanatban hiúsulhat meg
Dizájn

Ingyen támogatás jár, ha ez igaz rád: több ezer háztartást érinthet

7 tipp, hogy gyorsabb legyen a tavaszi nagytakarítás: kevésbé fárasztó így

Ezt az 5 dolgot add a felmosóvízhez, és ragyogni fog a padló: friss illatú lesz a lakás

Egyetlen szabály, amit mindenkinek ismernie kell – Segít eldönteni, mi felesleges
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Találd meg a céged új irodáját gyorsan, felesleges körök nélkül

Nem az ár dönt többé: így írja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a jóllét és a rugalmasság

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban
Retail

Vlagyimir Putyin 12 billió dollárt ígér Donald Trumpnak
Titkos játszma lehet a háttérben.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





