47 millióból újul meg az Országház ülésterme
A Pápai Asztalos Kft. végzi az Országház alsóházi üléstermének átalakítását mintegy 46,8 millió forintért – mondta Országgyűlés sajtófőnöke hétfőn az MTI-nek. A padsorok felújítását február végéig kell befejezni.
Szilágyi Zoltán ezt azt követően közölte, hogy eredményesen lezajlott a hirdetmény közzététele nélküli tárgyalásos közbeszerzési eljárás az alsóházi ülésterem berendezéseinek részleges belsőépítészeti átalakítására.
Négy komoly szakmai referenciákkal rendelkező cégtől kért ajánlatot az Országgyűlés Hivatala – ismertette -, közülük kettő pályázata volt érvényes. Mindkét ajánlat megfelelt a Forster Gyula Nemzeti Örökséggazdálkodási és Szolgáltatási Központ által kiadott jogerős hatósági engedélyben megfogalmazott elvárásoknak – tudatta.
Elmondta azt is: a STILFA-MI Kft. ajánlata csaknem tízmillió forinttal magasabb volt a nyertesénél.
Emlékeztetett: a Pápai Asztalos Kft. végezte a nemrégiben átadott Liszt Ferenc Zeneakadémia rekonstrukciós munkái közül a zsöllyeszékek bontási és felújítási munkálatait, a kisterem falburkolatainak, a könyvtári könyvszekrények és a tanterem falburkolatának felújítását. Dolgoztak továbbá az Országházban is – 2005-ben és 2009-ben -, amikor az Országgyűlési Könyvtár részére készítettek bútorokat.
Az Országgyűlés Sajtóirodája korábban azt közölte: januárban kezdődhetnek meg a parlamenti ülésterem átalakítási munkálatai, amelyek a tervek szerint április közepére fejeződhetnek be. Ennek során csökkentik a teremben lévő székek számát. Az átalakítás azzal van összefüggésben, hogy az új választási rendszer nyomán a következő parlamenti ciklusban 199-re csökken a jelenleg 386 fős Országgyűlés létszáma.

Az ideális befektetési lehetőséget keresed? Itt több apartmanból álló lakásokat és üzlethelyiségeket is találsz!
Iroda

Miért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé? Új szemlélet formálja az irodapiacot

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Azonnal költözhető iroda, hosszú távú kötöttségek nélkül: ezért választ egyre több cég rugalmas irodamegoldást
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés
Otthon

Így csípheted el az árcsökkenéseket elsőként az ingatlanpiacon

Megvan a győztes: 26,9 milliárdos villamosfejlesztés indulhat Budán – teljesen átalakulhat a Duna-part

Lakáslufi vagy csak átmeneti drágulás? Meglepő számok érkeztek a magyar ingatlanpiacról

Új lakóparkok, új életstílusok: négy projekt, négy különböző otthonélmény
Dizájn

55 forintos házi csodaszer vízkő ellen – Videón mutatjuk, hogy működik

Varázsvilágot alkottak néhány négyzetméteren – Előtte-utána képeken a lepukkant erkélyek

Egy fazékfedővel takarítja patyolatra a kanapét: zseniális trükk otthonra

Ingyen támogatás jár, ha ez igaz rád: több ezer háztartást érinthet
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Nem az ár a fő szempont többé: így rajzolja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a dolgozói jóllét és a rugalmasság

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Stabil rajt 2026-ban: 7600 felett indult az év a lakáspiacon, erős maradt a hitelkereslet
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





