Új néven találkozhatunk a T-Mobillal
Összhangban a 2013 folyamán lezajló márkastruktúra egységesítéssel, a Magyar Telekom megkezdte a mobiltelefonok kijelzőjén a hálózati név (T-Mobile H) cseréjét az új Telekom HU névre – közölte a vállalat.
Elsőként a Telekom mobilhálózatán Magyarországon roamingoló külföldi készülékek kijelzőjén jelent meg az új felirat, illetve a szolgáltató okostelefont használó ügyfeleinek egy részénél.
A hálózati névcserét a cég több ütemben, az év végéig hajtja végre. A névcserét és annak megjelenését befolyásolhatják a készülékek sajátosságai – például típus, életkor, operációs rendszer -, és az is előfordulhat, hogy egyes készülékek vagy régebbi SIM-kártyák nem lesznek képesek a változtatást megjeleníteni. Ez azonban sem a készülék használatát, sem a szolgáltatás igénybevételét nem befolyásolja – hangsúlyozza a közlemény. Hozzáteszik, ha az ügyfél ezt igényli, egyedileg kezelhető lesz a névváltás ilyen esetben is, például a SIM-kártya cseréjével.
A Magyar Telekom az idén tavasszal jelentette be, hogy egységesen a Telekom márkanevet használja majd minden, lakosságnak, illetve a kis- és középvállalatoknak kínált szolgáltatásához, beleértve a mobil- és a vezetékes telefon, internet, interaktív tévé, egészségügyi és biztosítási szolgáltatást. Az egységes márka bevezetése nem érinti a nagyvállalati ügyfélkört, akik számára a Magyar Telekom csoport tagvállalata, a T-Systems Magyarország továbbra is T-Systems márkanév alatt nyújt teljes körű távközlési és IT infrastruktúra-, alkalmazásfejlesztési, illetve rendszerintegrációs szolgáltatásokat.

Újépítésű lakóparkok Budapesten – Zöld megoldásoktól a vízparti luxusig
Iroda

Nagyobb raktárt bérelne a belváros közelében? Itt irodákat is talál!

Szolgáltatott irodák – rugalmas és költséghatékony megoldás a mai energiaárak mellett

Kiadó magasraktárak és irodák Budapesten, a XI. kerületben – Kiváló megközelíthetőség, modern környezet, rugalmas feltételek

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda a legjobb irodabérlési megoldás
Raktár

Egyedülálló lehetőség: bérelhető majd megvásárolható területek az APCT Condo logisztikai központban

Nagyobb raktárt bérelne a belváros közelében? Itt irodákat is talál!

Kiadó magasraktárak és irodák Budapesten, a XI. kerületben – Kiváló megközelíthetőség, modern környezet, rugalmas feltételek

Kiadó iroda és raktár a XVIII. kerületben – prémium minőség, rugalmas bérleti lehetőségek
Otthon

Értesülj elsőként az ingatlan árak csökkenéséről – Töltsd le az OtthonTérkép mobilappot!

Jön az Otthon Start, és vele az árrobbanás? – Így is luxus maradhat a lakásvásárlás Magyarországon

Rákosrendező átadása elhúzódik – a főváros már fizetett, de a kormány még mindig nem adja oda a területet

Óriási fordulat az Otthon Startban: ezrek juthatnak lakáshoz minden eddiginél gyorsabban – itt a teljes lista a változásokról!
Dizájn

Így tisztítsd az air fryert dörzsölés nélkül: pár perc alatt makulátlan lesz

Extra tárolóhelyet adnak a legapróbb fürdőben is – 5 csodás polcötletet mutatunk

Így mindig tiszta marad a lakás: 5 apró trükk, ami nagyon könnyen szokássá válhat

Ezért dugd be a lefolyót utazás előtt: borzasztó látványra érhetsz haza
Pénz

Meghozta a döntését a Kúria a devizahitelesek ügyében
Jogegységi határozat született az EU-s ítélet nyomán a tisztességtelen tájékoztatással kapcsolatban.
Adó és jog

Miért hagyják ott a fiatal magyarok a munkahelyüket? – A Z generáció új elvárásai a munkaerőpiacon

Kínos kérdések, rejtett stresszfaktorok – így készülj fel jól az állásinterjúra

Jön az újabb AI-robbanás: mindössze 7 hónapunk maradt a felkészülésre?

Klímaszerelőként dolgoznál vasúti járműveken? Itt a lehetőség!
Retail

Válaszolt a teljes kivonulással kapcsolatos kérdésre a Spar
Kisújszálláson augusztus 24-én végleg bezárja üzletét.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó
