Új irodaház épül a Fehérvári úton
Jöv? év áprilisában egy teljesen új A kategóriás irodaépületet lehet majd látni a XI. kerületben a Fehérvári úton, csak egy ugrásnyira a tervezett 4-es metró megállójától.
Jöv? év áprilisában egy teljesen új A kategóriás irodaépületet lehet majd látni a XI. kerületben a Fehérvári úton, csak egy ugrásnyira a tervezett 4-es metró megállójától. A beruházó Dexagon Ingatlanfejleszt? Kft. ügyvezet? igazgatója szerint automatizált és légkondicionált épületet adnak majd át, és persze ? mint ahogy a magas besorolású irodák esetében – a Fehérvári úti létesítményben is 24 órás portaszolgálat m?ködik majd. Galántai Péter hozzátette még: az épület a pincével együtt hétszintes lesz, és a bérbe vehet? terület eléri majd a hétezer négyzetmétert. A beruházás költsége 6,5 millió euróra tehet?.
Az épület annyiban tér el a Budapesten már megszokott irodaházaktól, hogy rugalmasságot biztosít a bérl?knek. Ez azt jelenti, hogy egy szintet akár több kisebb irodahelyiségre lehet osztani, vagyis nem kell az egész, egyébként ezer négyzetméternyi emeletet teljes egészében egy cégnek lefoglalni.
Ami a bérleti díjakat illeti, az igazgató üzleti titokra hivatkozva nem árult el semmit. Annyit azonban megjegyzett: terveik szerint a piaci árakhoz képest öt-tíz százalékkal alacsonyabb összegért kínálják majd a helyiségeket.
Bár majd csak a jöv? évben adják át rendeltetésének a létesítményt, már most akadnak jelentkez?k, akik szívesen beköltöznének a házba.
Galántai Péter nem tart attól, hogy bérl? híján maradnak, annak ellenére, hogy tavaly csupán 80-90 ezer négyzetméter irodaházat adtak át a f?városban, míg 2001 és 2002-ben több százezer négyzetméternyit.

Újépítésű lakóparkok Budapesten – Zöld megoldásoktól a vízparti luxusig
Iroda

Szolgáltatott iroda – modern megoldás a rugalmas irodabérlésre

Nagyobb raktárt bérelne a belváros közelében? Itt irodákat is talál!

Szolgáltatott irodák – rugalmas és költséghatékony megoldás a mai energiaárak mellett

Kiadó magasraktárak és irodák Budapesten, a XI. kerületben – Kiváló megközelíthetőség, modern környezet, rugalmas feltételek
Raktár

Egyedülálló lehetőség: bérelhető majd megvásárolható területek az APCT Condo logisztikai központban

Nagyobb raktárt bérelne a belváros közelében? Itt irodákat is talál!

Kiadó magasraktárak és irodák Budapesten, a XI. kerületben – Kiváló megközelíthetőség, modern környezet, rugalmas feltételek

Kiadó iroda és raktár a XVIII. kerületben – prémium minőség, rugalmas bérleti lehetőségek
Otthon

Budapesti panorámás luxuslakás eladó a Várnegyednél – terasszal, modern felszereltséggel

ŐSZTŐL ÚJABB PANELBOOM VÁRHATÓ

Mikor érdemes nekifutni az ingatlaneladásnak? Milyen változást hoz az Otthon Start az ingatlanpiacon?

Hihetetlen árcsökkenés: szuper kedvezményes családi házakat mutatunk!
Dizájn

Véletlenül hozzáért egy seprűvel a kutyájához: senki sem számított arra, ami ezután történt

Így tisztítsd az air fryert dörzsölés nélkül: pár perc alatt makulátlan lesz

Extra tárolóhelyet adnak a legapróbb fürdőben is – 5 csodás polcötletet mutatunk

Így mindig tiszta marad a lakás: 5 apró trükk, ami nagyon könnyen szokássá válhat
Pénz

Meghozta a döntését a Kúria a devizahitelesek ügyében
Jogegységi határozat született az EU-s ítélet nyomán a tisztességtelen tájékoztatással kapcsolatban.
Adó és jog

Egy óvatlan poszt is elég lehet a kirúgáshoz – munkajogi kockázatok 2025-ben

Miért hagyják ott a fiatal magyarok a munkahelyüket? – A Z generáció új elvárásai a munkaerőpiacon

Kínos kérdések, rejtett stresszfaktorok – így készülj fel jól az állásinterjúra

Jön az újabb AI-robbanás: mindössze 7 hónapunk maradt a felkészülésre?
Retail

Válaszolt a teljes kivonulással kapcsolatos kérdésre a Spar
Kisújszálláson augusztus 24-én végleg bezárja üzletét.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó
