Mégse fizet túl sok bérleti díjat a posta?
Több kommentátor is sokallotta a négyzetméterenként 17 eurós irodabérleti díjat, amelyet – mint arról portálunkon is hírt adtunk – a Magyar Posta Zrt. fizet majd a Gateway Business Centerben (legalább 2017 végéig) bérelt 23 ezer négyzetméteres területért. A posta illetékese szerint viszont a díj – tekintettel a cserébe kapott szolgáltatásra – egyáltalán nem túl magas.
Mint az Ingatlan és Befektetés című lapban közzétett levelében Kérdő Bálint főigazgató írja, a közbeszerzési eljárásban valamennyi pályázó ajánlati ára (a „teljes bérleti díj”) három költségtényezőből állt:
– alap bérleti díj (iroda + kiszolgálóterületek, parkolóhelyek és egyéb tételek bérlete, valamint az informatikai strukturált hálózatnak és aktív eleminek, továbbá a biztonsági rendszer működtetésének díja),
– üzemeltetési költség,
– átalánydíjas közüzemi költség (mérőóra alapján fizetendő).
Mindezek együtt tették ki az említett 17 euro körüli bérleti díjat. Ez azt jelenti, hogy a Global Immo Kft. által megakánlott alap bérleti díj – mely (egyébként nem szokványos módon) tartalmaz informatikai és biztonsági költségeket is –, nem magasabb, hanem alacsonyabb a szokásos 14-15 eurós négyzetméterenkénti díjnál – írja a főigazgató.

Új építésű, családbarát lakások Zugló zöldövezetében, még idén költözhetsz!
Iroda

Szolgáltatott iroda – modern megoldás a rugalmas irodabérlésre

Nagyobb raktárt bérelne a belváros közelében? Itt irodákat is talál!

Szolgáltatott irodák – rugalmas és költséghatékony megoldás a mai energiaárak mellett

Kiadó magasraktárak és irodák Budapesten, a XI. kerületben – Kiváló megközelíthetőség, modern környezet, rugalmas feltételek
Raktár

Egyedülálló lehetőség: bérelhető majd megvásárolható területek az APCT Condo logisztikai központban

Nagyobb raktárt bérelne a belváros közelében? Itt irodákat is talál!

Kiadó magasraktárak és irodák Budapesten, a XI. kerületben – Kiváló megközelíthetőség, modern környezet, rugalmas feltételek

Kiadó iroda és raktár a XVIII. kerületben – prémium minőség, rugalmas bérleti lehetőségek
Otthon

Revital Park – Egy zöld városnegyed születése Újbudán!

Sokkoló fordulat a Flórián téren: a déli híd állapota rémálom, hónapokkal csúszik a felújítás!

Eljön az MI-ingatlanszuperügynökök kora – és teljesen felforgatják az ingatlanpiacot

Csak azt hiszed, hogy 10% elég! – Az Otthon Start legnagyobb csapdája, amibe bárki belesétálhat!
Dizájn

Kisebb a házuk, mint egy átlagos hálószoba, mégis tökéletesen elférnek – Videón mutatják be a miniotthont

Véletlenül hozzáért egy seprűvel a kutyájához: senki sem számított arra, ami ezután történt

Így tisztítsd az air fryert dörzsölés nélkül: pár perc alatt makulátlan lesz

Extra tárolóhelyet adnak a legapróbb fürdőben is – 5 csodás polcötletet mutatunk
Pénz

Meghozta a döntését a Kúria a devizahitelesek ügyében
Jogegységi határozat született az EU-s ítélet nyomán a tisztességtelen tájékoztatással kapcsolatban.
Adó és jog

Egy óvatlan poszt is elég lehet a kirúgáshoz – munkajogi kockázatok 2025-ben

Miért hagyják ott a fiatal magyarok a munkahelyüket? – A Z generáció új elvárásai a munkaerőpiacon

Kínos kérdések, rejtett stresszfaktorok – így készülj fel jól az állásinterjúra

Jön az újabb AI-robbanás: mindössze 7 hónapunk maradt a felkészülésre?
Retail

Válaszolt a teljes kivonulással kapcsolatos kérdésre a Spar
Kisújszálláson augusztus 24-én végleg bezárja üzletét.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó
