London és Párizs a befektetési lista élén
Annak ellenére, hogy jelentősen visszaesett a befektetői aktivitás a kontinens kereskedelmi ingatlanpiacán, 2008-ban Európa legnagyobb városai uralták a piacot. A CB Richard Ellis (CBRE) legfrissebb jelentése szerint London és Párizs dominanciája továbbra is töretlen, e két város az összes irodai tranzakció 36 százalékát tette ki.
A legnagyobb, 100 millió euró (kb. 30 milliárd forint) értéket meghaladó ügyletek 44 százalékát is Párizsban vagy Londonban kötöttek.
Európa tíz legnagyobb piaca volt felelős a tranzakciók 43 százalékáért 2008-ban, ami jól szemlélteti a piacok történelmi szerepét a befektetésekben még akkor is, amikor Európa-szerte jelentős visszaesés következett be a befektetői aktivitásban.
Az elmúlt években Európa tíz legnagyobb ingatlanbefektetési piacának listája stabil összetételt mutatott. Hat város – London, Párizs, Stockholm, Madrid, Berlin és Hamburg – 2005 óta minden listában szerepelt, ahogyan 2008-ban is, amikor mind az európai, mind a globális befektetési piacok jelentős változáson mentek át. A 2008-as listán tízből nyolc mégis ugyanaz volt, mint 2007-ben.
A teljes elemzés a mellékletben olvasható!