Családi adókedvezmény: kik és mennyivel járnak jobban?
A tavalyi évhez hasonlóan idén is számításokat végeztünk azzal kapcsolatban, hogy miképpen alakulnak ugyanazon bruttó bérhez kapcsolódóan a nettó kifizetések. Jelenlegi számításaink apropóját az adta, hogy bejelentették a családi adóalap kedvezmény érvényesítésének kiterjesztését – olvasható az RSM DTM blogbejegyzésében.
Számításaink az alábbi alapfeltevéseken, illetve eddig ismertté vált, tervezett módosításokon alapulnak:
- A személyi jövedelemadónál fel nem használt családi adóalap, illetve ezen keresztül adókedvezmény érvényesíthető lesz meghatározott egyéni járulékokkal szemben.
- Az egyes sajtóértesülések és bejelentések során többféle elképzelés is napvilágot látott, így a három eddig ismert lehetőséggel számoltunk: a kedvezmény vagy az egyéni nyugdíjjárulékkal (10 százalék), vagy az egyéni egészségbiztosítási járulékkal (7 százalék), vagy mindkettővel szemben (17 százalék) érvényesíthető lehet.
- A gyermekkedvezmény változatlan mértékben fennmarad, 2014-ben tehát két gyermekig gyermekenként 62 500 forint, három vagy több gyermek esetében pedig 206 250 forint adóalap-kedvezményt lehet igénybe venni.
- Az egyéni nyugdíj-, egészségbiztosítási- és munkaerőpiaci járulék mértéke változatlan marad.
A számpéldák tanulmányozása előtt fel szeretném hívni a figyelmet, hogy amennyiben a járulékok esetén is lehetőség lesz az adókedvezmény megosztására, akkor az alábbi táblázatban található havi bruttó munkabéreket nem egyéni jövedelmi szinten, hanem családi jövedelmi szinten lesz érdemes vizsgálni. Az írás további része,illetve a számpéládák itt találhatók!

Modern Duna-parti otthonok, akár Otthon Starttal is az agglomeráció kedvenc városában
Iroda

5+1 érv amellett, hogy a szolgáltatott iroda a legjobb döntés vállalkozásod számára

Irodabérlés új szemlélettel: miért választják egyre többen a szolgáltatott irodákat?

Rugalmas irodák: a modern vállalkozások új alapértelmezett megoldása

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Látványos szakaszába lépett a Flórián téri felújítás – teljes szélességben feltépték az északi hidat

Újbuda szembemegy a kormánnyal – jogi csata jöhet az óriásberuházások miatt

Rákapcsol a kormány az Otthon Startra – újabb ezres nagyságrendű lakásfejlesztések kapnak zöld utat Budapesten

Elszakadt a cérna Spanyolországban – 64 millió euróra büntették az Airbnb-t
Dizájn

Csak így tüntetheted el a penészt teljesen – Két filléres összetevő kell a szakértő szerint

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad
Pénz

Példátlan ítélet született a bíróságon, 40 millió forintot kell fizetnie a banknak egy devizahitelesnek
A felvett összeg háromszorosát fizette vissza egy gyulai család.
Adó és jog

5+1 érv amellett, hogy a szolgáltatott iroda a legjobb döntés vállalkozásod számára

Rugalmas, költséghatékony és fenntartható irodamodell modern vállalkozásoknak

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda a legjobb választás vállalkozásod számára

Találd meg pillanatok alatt a cégedhez illő irodát!
Retail

Újabb babaáruházlánccal erősített a Mészáros Csoport
Mészáros Lőrinc is megszólalt az üzletről.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





