Két ünnep közt az irodában?

A legtöbb vállalat már december 20-21-től egészen január 2-áig kötelező szabadságolást rendel el, de vannak olyan cégek, munkakörök, ahol az élet két ünnep közt sem állhat meg, és olyan feladatok, amelyek ilyenkor, sőt karácsonykor és szilveszterkor is ügyeletet igényelnek. Ilyenkor rendszerint a fele társaságot elengedik két ünnep közt szabira, a másik fele pedig az irodában rostokolhat. De valóban szükség van arra, hogy aki dolgozik, az két ünnep közt is bent üljön a munkahelyén?

Nos, a Covid már bebizonyította, hogy nem feltétlenül kell mindig az irodából dolgozni, és az a munkáltató, aki meg akarja szerezni és meg is akarja tartani a legjobb szakembereket, az kénytelen engedni. Egyértelmű, hogy vannak olyan feladatok, amiket két ünnep közt is el kell valakinek végeznie, mint ahogy az is, hogy bizonyos feladatoknál (pl.: ha többen dolgoznak egy projekten) szükséges van a személyes jelenlétre, a munkatársakkal való interakció végett. De lássuk be, hogy a legtöbb feladathoz nem szükséges bemenni, így nagyot nőhet az a munkáltató a munkavállalók szemében, aki megengedi, hogy két ünnep közt, sőt átlagos heteken is néhány napot az alkalmazottak otthonról dolgozzanak.

 

Ha irodát, raktárat, üzlethelyiséget keres, akkor nézzen szét megújult honlapjainkon! Kérjen egyszerre akár több iroda hirdetőtől ajánlatot! https://irodahaz.info/

Keressen gyorsan és egyszerűen raktárat, üzlethelyiséget: https://www.raktar.info/

Ehhez persze megfelelő irodát kell találni, hiszen lássuk be, hogy az igények alaposan átalakultak. Előnyt élveznek a rugalmasan variálható irodaterületek, a shared desk és a kapcsolatépítésre szánt közösségi terek. Ezen kívül nagyon fontos az is, hogy a munkavállalók az irodában jól érezzék magukat, ezért kiemelt figyelmet kell fordítani a dolgozók well beingjére, az egészséges munkakörnyezetre (levegő tisztítás, ergonómia, zöld növények) és a környezetvédelemre is.

Ezekhez a megváltozott igényekhez mind a cégeknek, mind az ingatlanfejlesztőknek alkalmazkodniuk kell, ezért az sem mindegy, hogy bérlőkként hol keresnek irodát, fejlesztőként pedig hol hirdetik kiadó irodáikat. Az irodahaz.info portálon rendkívül egyszerűen kereshet elhelyezkedés, méret és kategória alapján, és a „Kérjen egyszerre több hirdetőtől ajánlatot!” funkció használatával, egyetlen űrlap kitöltésével a postaládájában landolhatnak a tényleg releváns ajánlatok.

Hirdetőként is érdemes az irodahaz.info-t választani, ahol rendkívül egyszerűen és gyorsan adhatja fel hirdetését, és számtalan olyan alapadatot adhat meg, amely már rögtön a listaoldalon megjelenik, mint például a bérleti díj, az üzemeltetési költség, az összterület, a minimálisan bérelhető terület és a jelenleg bérelhető terület.

 

Hirdessen Ön is az irodahaz.info és raktar.info oldalakon. Az új felület sokkal letisztultabb és átláthatóbb lett a látogatók számára!

Továbbá: az Irodahaz.info és a Raktar.info látogatói ezentúl egyetlen ajánlatkérési űrlap kitöltésével akár több tíz releváns iroda, vagy raktár tulajdonostól is kaphatnak ajánlatot, így rövidítve a keresés folyamatát és segíteni meghozni a legjobb döntést!