Egyre többen keresik a DH lakásalapját
Eddig túlnyomó részt megtakarításaikat átcsoportosító magánszemélyek éltek az alkalommal és szálltak be az első hazai, kizárólag lakóingatlanokat tartalmazó alapba, de van már néhány intézményi befektető, köztük egy magánnyugdíjpénztár is – közölte az Ingatlanhírek.hu-val Máté Ferenc, a Duna House Holding (DH) vezérigazgató-helyettese.

A DH tulajdonában álló Impact Alapkezelő Zrt által kezelt lakásalap 1,022 milliárd forint saját tőkével indult, mostanra kb. 1,864 milliárd forintra hízott nettó eszközértéke és dinamikusan növekszik. Jelenleg összesen 49 lakást kezelnek, ezek zöme kiugróan jó lokációban található: a budapesti belvárosban, néhány külső kerületben és vidéken is vannak ide tartozó lakások.
„Szakértőink olyan ingatlanokat választanak megvásárlásra, amelyek jövedelemtermelő képessége magas, vagyis folyamatosan, jó áron lehet bérbe adni őket” – fűzte hozzá a DH vezetője. Egyelőre nehéz megjósolni, hogy mekkora részt tud kihasítani magának az alap a teljes ingatlanalap piacból, de Máté Ferenc szerint 3-5 év alatt – ha a piac mostani erőteljes tempója fennmarad – elérhetik a 10 százalékot, ami nagy eredmény lenne.
A DH a lakásalap bevezetésekor kifejtette: a befektetési jegy megvásárlásával a befektető lakóingatlan piaci kitettséget vállal anélkül, hogy a direkt befektetési célú ingatlannal járó teendőkkel kellene foglalkoznia. Az új termék kockázati oldalon is megoldást nyújthat a közvetlen befektetési célú ingatlan vásárlással szemben, mivel a portfólióban kezelt ingatlanokon eloszlik az egyedi ingatlanok befektetési és működési kockázata.
Tovább a teljes cikkre

Zöld technológia, prémium panoráma, városi nyugalom – ezek most a legizgalmasabb új lakóparkok Budapesten és környékén
Iroda

Amikor az iroda nem költség, hanem versenyelőny

Irodapiaci trendek 2026: hibrid munkavégzés, generációs törésvonalak és az észrevétlenül terjedő mesterséges intelligencia

Történelmi padlón az egyik legfontosabb budapesti ingatlanpiaci szegmens – mégis élénk maradt a kereslet

Új logika az irodabérlésben: miért tolódik a piac a szolgáltatott irodák felé?
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Otthon Starttal megvehető lakások: belvárosi befektetés, családi méret és full felújított otthon egy helyen

Fordulat a magyar ingatlanpiacon: megmozdult a befektetői pénz, ilyen változásokra vártak évek óta

Újabb csapás jöhet az Airbnb-re Budapesten: a belvárosban már a teljes szigorítás előszobájában járnak

Friss árcsökkenések a lakáspiacon: ezeknél az ingatlanoknál napok alatt milliók olvadtak el
Dizájn

Tisztítják a levegőt és feldobják a teret: 6 szobanövény, ami imádja a párás fürdőszobát is

Két és fél millió forintos vissza nem térítendő támogatást kaphat sok háztartás: hétfőtől lehet pályázni rá

Ötször annyi szobanövény is elfér, ha így rendezed el őket: pofonegyszerű a design

6 olcsó trükk a lakás felfrissítéséhez: sokan félnek tőle, pedig páratlan lesz a végeredmény
Pénz

Hosszú távra terveznek: tízéves partnerséget kötött a Semmelweis OSC és az Indotek Group
Jelentős, hosszú távú együttműködési megállapodást kötött egymással a Semmelweis OSC és az Indotek Group. A vállalatcsoport tízéves szponzorációs szerződés keretében
Adó és jog

Stabil rajt 2026-ban: 7600 felett indult az év a lakáspiacon, erős maradt a hitelkereslet

Az olcsóbb házak vitték a prímet: nagyot lehetett alkudni a családi házak piacán

Amikor az iroda nem költség, hanem versenyelőny

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre
Retail

Ma még beszerezhető a pezsgő és a virsli – így alakul az üzletek nyitvatartása szilveszterkor és újévkor
Mutatjuk a részletes nyitvatartási rendet.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





