Kormányzati hibák miatt olyan drámai a helyzet a lakáspiacon

Sorozatos kormányzati hibákat bírált igen szókimondóan a napokban megjelent friss Építési Piaci Prognózis. A többszáz érintett cég és szervezet véleményét összegző előrejelzésben a szakemberek érdemi szakmai konzultációt sürgetnek.

A lakásépítési piaccal kapcsolatban az Építési Piaci Prognózis készítőinek véleménye továbbra is az, hogy az élénkítésre szükség van, az élénkítés módja azonban nem szolgálja a lakáspolitikai célokat. Súlyos hiba, hogy nincs lakáspolitikai célrendszer, leszámítva a mennyiségi célokat, és az alkalmazkodást az energiatakarékossági uniós követelményekhez. Ennek megfelelően az eszközök esetlegesek. Súlyos hiba volt az un. “szociális lakásépítésben” az 5% ÁFA négy évre történő bevezetése, ami kínálati és keresleti oldalon egyaránt a lakáshasználattal szemben elsősorban a befektetőket támogatta. Csak az ÁFA kedvezménnyel egy un. “szociális” lakáson akár 50 millió forintot is kereshetett az ingatlan befektető, miközben mindez nem könnyítette, hanem éppen ellenkezőleg, nehezítette a lakáshoz jutást.

Súlyos hiba a méltányolható lakásigény eltörlése, az, hogy a meglévő lakástulajdon nem akadálya a támogatások igénybevételének, a három gyermekek után járó irreálisan magas a vissza nem térítendő támogatás. Nem indokolható a “Nemzeti Lakáslottó” állami támogatása, és elhibázott ötlet a kisebb települések tervezett magasabb összegű “CSOK”-ja.

A lakástakarék-pénztárak támogatásának a megszüntetése talán a legsúlyosabb hiba. Ez nyújtott lehetőséget állami támogatások igénybevételére annak, akinek nem volt pénze új lakás építésére, vagy vásárlására. Ez oldotta a rendszer “gazdagpártiságát”. Gyakran emlegetett érv, hogy a lakástakarékpénztári megtakarítás segítségével új lakás nem, csak felújítás finanszírozható. A lakás felújítása azonban fontos első lépés a lakóminőség javításához, akár az új építésű lakáshoz vezető úton. Az a változtatás elfogadható lett volna, ha a megtakarítások, és a hozzá adott állami támogatások nem lakáscélú felhasználását megnehezítették volna.

Sokszor szembe állítják a lakáspolitika szociálpolitikai és gazdaságpolitikai jellegét. A mai gyakorlatban ez sajnos azt jelenti, hogy a kormány inkább vállalja, hogy a lakáspolitika gazdasági értelemben nagy veszteséget produkáljon, csak hogy ne lehessen ráfogni, hogy nincs ellentétben a szociálpolitikai célokkal. Valójában az a lakáspolitika, amelyik számára kiemelt cél a sok új lakás felépítése, ezzel a gazdasági növekedés ösztönzése, nem a legfelső két jövedelmi tizedre koncentrál, mint a mostani, hanem a hat középsőre.

Az már most kijelenthető, hogy a gazdaságpolitika célrendszerében továbbra is háttérbe szorul a lemaradó rétegek és régiók felzárkóztatása, amit a volumen hosszabbtávú alakulásának előrejelzésénél fontos figyelembe venni. Sajnálatos, de joggal feltételezhető, hogy a döntéselőkészítők részéről ezúttal sem fog sor kerülni a múlt tapasztalatainak az elemzésére, sem a 2000-2009 közötti, sem a mostani élénkítési kísérlet tekintetében sem.