Miért akarnak egyre többen külső kerületbe költözni?

A külső kerületek mellett szól, hogy tömegközlekedéssel gyorsan elérhető a belváros, egyre jobb az infrastruktúra, és a zöld környezet is adott. Még szép, hogy egyre több lakópark épül ezekben a kerületekben.

Örökké vitatéma lesz, hogy belső vagy külső kerületekben lakjunk. Mindegy, hogy hogy új lakást szeretnénk venni vagy lakásbérletet keresünk. Ez körülbelül olyan állandó vitatéma, mint a vidék vagy Budapest, csak éppen a kisebb távolság és az anyagiak miatt hamarabb szóba kerülnek a külső kerületek, mint esetleg az agglomeráció. A kérdés, hogy hova költözzön egy családot alapítani vágyó fiatal pár Budapesten, ahol kellően kényelmes lehet az életük, és nem kerül 60 millió forintba, hogy átbukjanak a gumipapucsos brit turistákon vagy koldusokon, soha ennyire nem volt aktuális, mint ma.

Királyhágó kert, XVIII. kerület

Az ingatlanárak az egekben vannak, pláne a belső kerületekben, ahol ma már a 30 négyzetméteres, első emeleti, utcára néző, erkélymentes lakások is olyan árakon vannak, hogy 20 évet kell dolgozni megállás nélkül, és semmit nem költeni, ha szeretnénk megvásárolni. A külső kerületek ezzel szemben jóval olcsóbbak, és bár nem lehet hajnalban spiccesen hazasétálni a Wesselényi utcából, de lehet nyugodtan bukóra állított ablaknál aludni úgy, hogy még a tücsök ciripelését is hallani.

Vecsési kétszintes sorház

A külső kerületek garantáltan mentesek a turistáktól, az airbnb-s bulizós szomszédoktól, a szemetes-koszos utcáktól. Nem véletlen, hogy az építtető cégek okosan ezeken a területeken húznak fel újabb és újabb lakóparkokat, köztük olyanokat, amik a belvárosból kimenekülő fiataloknak is kedvező.

A környezettudatosságot szem előtt tartó Eco Residence lakópark is ilyen. A XIII. kerületben a Béke tér környékén épülő lakóparkban a zöldfelület nagysága és a hatalmas teraszok a csábítóak. A közös költség csökkentését a környezetkímélő megoldás adja, szolár panelek fűtik a lakásokat, amik 32 négyzetmétertől 187 négyzetméterig épülnek. Az infrastruktúra nagyon jó, iskolák, óvodák, Polgármesteri Hivatal, állatorvos, Lidl, Rossmann is van a villamosmegálló és a buszmegálló mellett.

a7eb704c-eco-4_0eo09s0cw09s00w000.jpg

Eco Residence lakópark, XIII. kerület

6728ccbb-unnamed2_0du09s0cw09s00h000.jpg