Eladó az egyik leghíresebb hollywoodi ház
Ismét piacra került a legendás Owlwood, hírességek és filmmogulok egykori otthona. Az ingatlan jelenlegi tulajdonosa nem vacakol, 180 millió dollárt (ezt forintba inkább át se számolnánk) kér a házért és a birtokért.
A 180 milliós ár önmagában is durván hangzik, pláne az, ha azt is eláruljuk, hogy alig egy évvel ezelőtt ennek alig a feléért cserélt gazdát. A mostani lépést az „intenzív piaci érdeklődéssel” indokolta az eladással megbízott cég, ami azt sejteti, hogy ha 180 milliót talán nem is, de ahhoz közeli árat kaphatnak érte.

Az Owlwood legutóbb tavaly szeptemberben váltott tulajdonost 90 millióért (nem volt nehéz kiszámolni), és akkor az volt minden idők második legdrágább adásvétele egész Los Angeles megyében. (Az első helyen a Playboy-villa áll, amiért tavaly nyáron 100 millió dollárt adtak.)
Ami a legfurcsább, hogy tavaly óta semmi sem változott az ingatlanon, ami ekkora drágulást indokolna, készültek ugyan tervek a felújításra, de ezekből semmi sem valósult meg.
Az 1936-ban épített ingatlan egy négyhektáros birtokon fekszik a Sunset Boulevard és a Los Angeles Country Club között. Ékköve a közel 1200 négyzetméteres, az olasz reneszánsz stílusában épült, Robert Farquhar tervezte ház.

A házat anno Florence Quinn számára építették, akinek korábbi férje (csak hogy összeérjenek a szálak) az az Arthur Letts Jr. volt, aki eredetileg a Playboy-villát tulajdonolta, és akinek az apja alapította Holmby Hills-t.
Később lakott ebben a házban Sonny és Cher, Tony Curtis, a 20th Century Fox társalapítója, Joseph Schenck, az olajmágnás William Keck, és a Bel-Air Hotel alapítója, Joseph Drown is.
Hogy ki lesz a következő lakó, azt ugye még nem tudjuk, ám azt igen, hogy jó mélyen a zsebébe kell majd nyúlnia.


Új építésű lakóparkok: városi lendület vagy természetközeli nyugalom? – Rajtad áll, melyiket választod
Iroda

Azonnal költözhető, rugalmas iroda – ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

Nem az ár a fő szempont többé: így rajzolja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a dolgozói jóllét és a rugalmasság

Amikor az iroda nem költség, hanem versenyelőny

Irodapiaci trendek 2026: hibrid munkavégzés, generációs törésvonalak és az észrevétlenül terjedő mesterséges intelligencia
Raktár

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők
Otthon

Új építésű otthonok Zugló zöld részén – családbarát lakások CSOK Plusz finanszírozással

Nem az kaparintja meg az olcsóbb lakást, aki több időt tölt kereséssel, hanem az, aki előbb értesül az árcsökkentésről

Milliókat törölhet az állam a lakáshitelekből 2026-ban is: rengeteg magyar jogosult lehet rá, de sokan nem tudnak róla

Eldőlt Rákosrendező sorsa? Hamarosan kihirdetik a győztes tervet!
Dizájn

7 tipp, hogy gyorsabb legyen a tavaszi nagytakarítás: kevésbé fárasztó így

Ezt az 5 dolgot add a felmosóvízhez, és ragyogni fog a padló: friss illatú lesz a lakás

Egyetlen szabály, amit mindenkinek ismernie kell – Segít eldönteni, mi felesleges

Tisztítják a levegőt és feldobják a teret: 6 szobanövény, ami imádja a párás fürdőszobát is
Pénz

Hosszú évek után végre kimondta a bíróság, ki hibázott a devizahiteles ügyben
A bíróság ítéletét az apa már nem érhette meg.
Adó és jog

Rugalmas irodák – hogyan váltak alapmegoldássá a modern vállalkozások számára?

Találd meg a céged új irodáját gyorsan, felesleges körök nélkül

Nem az ár dönt többé: így írja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a jóllét és a rugalmasság

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre
Retail

Vlagyimir Putyin 12 billió dollárt ígér Donald Trumpnak
Titkos játszma lehet a háttérben.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





