Új bérlő a Párisi Nagyáruházban

A TulipánTündér Produkciós Non-Profit Kft. a JLL közreműködésével találta meg új kiállítóhelyét a Párisi Nagyáruházban, ahol 1.600 négyzetméter területet vesz bérbe. A tranzakcióban a JLL nemzetközi ingatlan ügynökség a bérbeadó Divatcsarnok Projekt Zrt-t képviselte.

Az Andrássy út 39. szám alatt található hétemeletes egykori Divatcsarnokot a 2007-2009 között zajló felújítás során alakították át és nyerte vissza régi pompáját. Ennek részeként az első emeleti Lotz-termet is gyönyörűen felújították, melynek falait Lotz Károly és Feszty Árpád által festett színpompás allegóriák díszítik. Az épület földszintje és első emelete üzlethelyiség funkciót tölt be, míg a felsőbb szinteken irodáknak biztosítanak területet. A TulipánTündér az épület kb 6.800 négyzetmétenyi bérelhető területéből 1.600 négyzetméter területen folytatja produkciós tevékenységét, ahol az Andrássy Élményközpont létrehozásával folyamatos befogadó teret biztosítanak majd a világ tudományos, ismeretterjesztő, szórakoztató és interaktív kiállításainak.

„A Párisi Nagyáruház múltját tekintve ma már igazi kuriózumnak számít az amúgy is historizáló Andrássy úti épületek sorában, ezért külön öröm számunkra, hogy dolgozhatunk az ingatlan bérbeadásán. A bérlő, a TulipánTündér Produkciós Non-Profit Kft. profiljához szintén jól illik a helyszínválasztás, hiszen a tervezett kulturális kiállítások szempontjából fontos, hogy a lokáció könnyen megközelíthető és népszerű legyen a látogatók körében.” – mondta el Fülöp László, a JLL irodabérbeadási tanácsadója.

Az Andrássy úti lokáció népszerűsége töretlen mind az irodabérlők, mind a kiskereskedelmi bérlők körében. Az Opera közelsége, a luxus divatmárkák, a W Hotel megnyitása és a környék folyamatos fejlesztése révén folyamatosan látogatott környék a turisták által is. Az Andrássy Élményközpont április 28-ai nyitását követően pedig a Párisi Nagyáruház is újra megtelik élettel és látogatható lesz a közönség számára.