Mit keres a fényszóró a nappali közepén?

A nappali kialakításáról szóló kétrészes cikkünk első részében a design elemkre és a funkciók elkülönítésére helyeztük a hangsúlyt. Még bútor-tippeket is adtunk. A második részben a díszítéseken a sor. Például a lámpákon és a textileken.

Szóval mivel is dekorálhatjuk a nappalit? Ez egy olyan téma, ami gyakorlatilag kimeríthetetlen. Ha egyetlen szóval kellene elmondanom: bármivel – mondta Zai Viktória enteriőrtervező (a dizain,hu gazdája), de nem intézte el ennyivel a dolgot, helyette adott pár ötletet arra, hogy szerinte mivel lehet, íme:

  • Tapétával – nemcsak mintás tapéták léteznek, hanem olyanok is, amelyek inkább egy struktúrát, felületet képeznek a falon, nagyon jó alapok lehetnek
  • Falburkolattal – ez lehet faburkolat, kőburkolat, tégla, előre elkészített gipszpanel vagy bármilyen más falburkoló panel
  • Egyedi falfestéssel
  • Zöld növényekkel, vágott virággal
  • Bútorokkal – egy-egy érdekes vagy látványos bútordarab a fókuszpontja is lehet a szobának
  • Dísztárgyakkal – vázákkal, tálakkal, szobrokkal, gyertyatartóval, apró emléktárgyakkal
  • Szőnyegekkel, párnákkal, takarókkal – minden kanapénak jól áll, ha szép párnák pihennek rajta
  • Függönnyel – a legegyszerűbb függöny is otthonossá teszi a teret
  • Színekkel – egy-egy erős szín a falon vagy a bútoron meghatározó eleme lehet a szobának
  • Festményekkel, képekkel
  • Dekoratív lámpákkal – csillár, állólámpa vagy asztali lámpa
  • Könyvekkel, újságokkal – az is nagyon hangulatos tud lenni, ha a könyvek bármilyen rendező elv szerint szépen szabályosan kerülnek fel a polcra.

Milyen legyen a világítás, milyen lámpákat használjunk?

A világítás helyettesíti a természetes fényt, hozzásegít, hogy biztonságosan végezhessük a dolgunkat, amikor kint besötétedik, kiemeli a díszítőelemeket, életre kelti a színeket és a textúrákat. A legszebben berendezett szoba is csak egy sötét lyuknak fog tűnni, ha pl. egyetlenegy mennyezeti fényforrás világítja meg, és a legdizájnosabbb lámpatest is használhatatlan, ha nem ad elég fényt. Tehát a funkcionális és az esztétikai szempontok egyaránt fontosak, és még egyszer mondom: már az elején tessék gondolni a világításra! A világítás tervezését gyakorlatilag az építkezés elejénél el kell kezdeni. A körültekintően átgondolt tervezéssel elkerülhetők a bosszantó “nincs itt elég fény”  típusú felkiáltások.

A lámpatestek és szerelvények kiválasztása nagyon fontos lépés. A végső döntés sokáig halogatható (pontosan melyik lámpát veszed meg), de mindenképpen tudnod kell, hogy a nappali egyes részein milyen világításra lesz szükséged, ehhez pedig pontosan tudnod kell, hogy mit hová fogsz tenni. A legjobb világítási megoldások rugalmasságot, a fény erősségének szabályozását és az energiatakarékosságot tartják szem előtt.

A szoba meghittségét a jól eltalált világítás teremti meg. A nappaliban is célszerű egy központi fényforrást elhelyezni, ez lehet plafonlámpa vagy csillár, de lehet álmennyezetbe rejtett világítás is. Az egyes funkciókhoz (olvasás, tv-nézés, beszélgetés, kártyázás stb.) helyi világításokat kell kialakítani, ezek lehetnek spotlámpák, falikarok, állólámpák, rejtett világítások (pl. tv mögött). Ezen kívül irányított fényű lámpák elhelyezésével tudunk egy építészeti részletet vagy díszítőelemet kiemelni, pl. egy festményt. Egy ilyen fényforrásnak semmi más funkciója nincs, mint hogy azt az egy fontos részletet megvilágítsa. És van még egy fontos elem: a hangulatfény, amelynek egyetlen célja a díszítés, hogy hangulatosabbá és intimebbé tegye a teret. Ilyen lámpák például a fel-le világító kis falikarok, a padlóba/falba süllyeszthető ledek vagy ledsorok.

Tippek:

  • Összpontosíts egy dologra! Válassz egy fókuszpontot a szobában, azt hangsúlyozd színek, formák vagy érdekes felületek használatával és a megfelelő világítás kiválasztásával! Minden többi részlet finoman segítsen ezt az egy pontot hangsúlyozni.
  • Légy eredeti! Ne próbáld meg lemásolni mások ötleteit, mindig a saját életmódod legyen a kiindulópont. Persze inspirálódni lehet mások munkáiból, de soha ne akarj egy az egyben lemásolni semmit. Ugyanis nem fog működni. Mindenkinek más az életmódja, mások a szokásai, másképp működik, más igényei vannak, más tetszik neki stb.
  • Használj sok textilt! Egy pihe-puha szőnyeg, sok színes párna és egy meleg pléd biztosan hívogató lesz esténként. Egy jól eltalált függöny pedig önmagában is felöltözteti a szobát.