Világszínvonalú raktárbázis épült Székesfehérváron
Új, világviszonylatban is újszerű, termékkövető rendszeren dolgoznak Székesfehérváron. A hamarosan bevezetendő vonalkódos informatikai rendszernek köszönhetően lehetővé válik, hogy a kamionokra felpakolt áru nyomonkövethető legyen egészen a végfelhasználókig.
Mindez azt jelenti, hogy az
áru biztonságosan és hiánymentesen juthat el a célállomásra.
A rendszer a holland VERSTEIJNEN cég most átadott, 12.000
m2 alapterületű logisztikai központjában lesz elsőként elérhető. A Versteijnen Logistics Kft, immár 10 éve logisztikai létesítményeket
működtet Vas megyében. A Székesfehérvári Ipari Park területén megnyílt központ
azonban jóval korszerűbb mind a kettőnél. – nyilatkozta Wagner Tamás, a cég
igazgatója.
A most megnyílt raktár egy olyan
infrastruktúrára épült rá, amely az egyre növekvő “zöld” megrendelőket is
kielégíti. Innen elérhetőek a vasúti (kombiterminál), valamint a nemzetközi
közúti (E66 és M7) közvetlen kapcsolódási pontok is, amelyek megteremik a
környezetvédelmileg előnyös fuvarozási lehetőségek igénybevételét is. Az innen
elinduló főbb nemzetközi útvonalaik Magyarországot, Ausztriát és Szlovákiát a
német Ruhr-vidékkel és a Benelux régióval kötik össze. A beruházás
összege közel 2,5
milliárdmillió forint.

Négy lakópark, négy életstílus – így találd meg a tökéletes otthont Budapesten
Iroda

Fenntarthatóság, jóllét, rugalmasság: ezek a feltételek diktálnak az irodabérlésnél

Rugalmasság, felújítási hullám és minőségi elvárások formálják az irodapiacot

Rugalmas, költséghatékony és fenntartható irodamodell modern vállalkozásoknak

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda a legjobb választás vállalkozásod számára
Raktár

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév

Harmincszoros bővülés – 15 500 négyzetméterre költözik az iLogistic a CTPark Budapest West logisztikai és ipari parkban
Otthon

Black Friday már csak ma éjfélig! Most fél áron hirdethetsz az Ingatlantájolón!

50 milliárd robban a megújuló energiapiacra – itt a támogatás, ami felgyorsíthatja Magyarország energiaforradalmát

Ingyen szigetelést kaptak tízezrek: kiderült, hol zajlik az ország legnagyobb rezsicsökkentő akciója

Van-e hatása a 3%-os hitelnek? Grafikonokon a valóság!
Dizájn

Csak így tüntetheted el a penészt teljesen – Két filléres összetevő kell a szakértő szerint

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad
Pénz

Példátlan ítélet született a bíróságon, 40 millió forintot kell fizetnie a banknak egy devizahitelesnek
A felvett összeg háromszorosát fizette vissza egy gyulai család.
Adó és jog

Lakatos szakembert keres az Eurogart Kft. – megbízható, hosszú távú állás Óbudán

Csatlakozz az Alkotás Szolgáltató Kft. csapatához műszaki előkészítőként!

Statikus tervező mérnököt keres a KreaBIM Kft. – alkotói szemléletű, változatos projektek Dunakeszin

Víz-, gáz-, fűtésszerelő munkatársat keres az Eurogart Kft. Budapesten
Retail

A „milliárdosok bunkerében” tervezhet titkos megállapodást Európa háta mögött Washington és Moszkva
Ukrajnai béketerv helyett valami egészen mással állhatott elő a Fehér Ház és a Kreml.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





