Új devizahiteles csomag: kedvezményes árfolyamrögzítés jöhet
Kedvezményes árfolyamrögzítéssel folytatódhat az adósmentés, ennek értelmében a devizahitelesek gyűjtőszámlán halmozódó tartozásának egy részét átvállalnák a bankok – értesült a Magyar Nemzet. A lap szerint a Bankszövetség és a kormány megállapodásaként már a hétvégén megszülethet az új, a végtörlesztéshez képest a bankok számára is elfogadhatóbb megoldás.
A napilap információi szerint az augusztus 12-én életbe lépett 180 (CHF), 250 (EUR) illetve 2 (JPY) forintos árfolyamrögzítésnek megfelelően forint alapú gyűjtőszámlán halmozódna az ügyfelek piaci és a rögzített árfolyam közötti tartozása 2014 végéig az új megoldás szerint is. Az újdonság azonban az, hogy a felhalmozódó tartozás egy részét nem az ügyfélnek kellene ezt követően törlesztenie, hanem a bank átvállalná. Hogy mekkora hányadot jelent ez, a cikkből nem derül ki, annyi biztos, hogy a megoldás révén az ügyfelek törlesztőrészletei nem nőnének meg 2014 után olyan mértékben, mint a jelenleg érvényes árfolyamrögzítéses konstrukcióban. Sőt arról is szó van, hogy a gyűjtőszámlás tartozásra nem számolnának fel kamatot a bankok.
A hitelintézetek számára kisebb terhet jelentene ez a fajta kedvezményes árfolyamrögzítés, mint a végtörlesztés. Az árfolyamrögzítés eddig nem volt túl népszerű (négyezren vették igénybe), hisz azóta megszületett a végtörlesztésről szóló törvény is. Az új megoldással azonban ismét az árfolyamrögzítés kerülhet előtérbe, mely lehetővé tehetné a terhek kiegyensúlyozottabb megosztását. Elképzelhető, hogy az állam kamattámogatással is részt venne a gyűjtőszámlás terhek enyhítésében, a maradék részt pedig nem egyoldalúan a bankok (a végtörlesztéshez hasonlóan) vagy az ügyfelek (a már életbe lépett árfolyamrögzítéshez hasonlóan) állnák, hanem megosztanák a terheket.

Zöld technológia, prémium panoráma, városi nyugalom – ezek most a legizgalmasabb új lakóparkok Budapesten és környékén
Iroda

Amikor az iroda nem költség, hanem versenyelőny

Irodapiaci trendek 2026: hibrid munkavégzés, generációs törésvonalak és az észrevétlenül terjedő mesterséges intelligencia

Történelmi padlón az egyik legfontosabb budapesti ingatlanpiaci szegmens – mégis élénk maradt a kereslet

Új logika az irodabérlésben: miért tolódik a piac a szolgáltatott irodák felé?
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Friss árcsökkenések a lakáspiacon: ezeknél az ingatlanoknál napok alatt milliók olvadtak el

A családi házaknál is leginkább az olcsó ajánlatokat keresték a vevők

Stabilizálódott a kereslet a lakáspiacon: 7600 felett a januári adásvételek száma

Otthon Starttal is megvásárolható családi házak – felújított, újszerű és panorámás otthonok egy helyen
Dizájn

Tisztítják a levegőt és feldobják a teret: 6 szobanövény, ami imádja a párás fürdőszobát is

Két és fél millió forintos vissza nem térítendő támogatást kaphat sok háztartás: hétfőtől lehet pályázni rá

Ötször annyi szobanövény is elfér, ha így rendezed el őket: pofonegyszerű a design

6 olcsó trükk a lakás felfrissítéséhez: sokan félnek tőle, pedig páratlan lesz a végeredmény
Pénz

Hosszú távra terveznek: tízéves partnerséget kötött a Semmelweis OSC és az Indotek Group
Jelentős, hosszú távú együttműködési megállapodást kötött egymással a Semmelweis OSC és az Indotek Group. A vállalatcsoport tízéves szponzorációs szerződés keretében
Adó és jog

Stabil rajt 2026-ban: 7600 felett indult az év a lakáspiacon, erős maradt a hitelkereslet

Az olcsóbb házak vitték a prímet: nagyot lehetett alkudni a családi házak piacán

Amikor az iroda nem költség, hanem versenyelőny

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre
Retail

Ma még beszerezhető a pezsgő és a virsli – így alakul az üzletek nyitvatartása szilveszterkor és újévkor
Mutatjuk a részletes nyitvatartási rendet.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





