Milliárdos telekadó-kötelezettségtől menekül meg a Budapest Airport
Egy utolsó pillanatban benyújtott módosító megmentheti a Budapest Airportot attól, hogy milliárdokat kelljen befizetnie telekadó címén a helyi önkormányzatoknak a kifutópályái után – írta a hvg.hu.
Zárószavazás előtti módosítót nyújtott be a fideszes Kósa Lajos a helyi adókról szóló törvényhez, amely kiveszi a telek fogalma alól a repülőterek kifutói és biztonsági sávja alatti földterületet, amely után a Liszt Ferenc Repülőtér üzemeltetőjének milliárdos telekadó fizetési kötelezettsége származott volna – tudta meg a hvg.hu. A módosító javaslat egy hétfői, a Parlament által támogatott egyéni módosító javaslatot ír felül, amely épp arról szólt, hogy a repülőtér szilárd burkolatú mozgási területe és biztonsági sávja is minősüljön olyan területnek, ami után a tulajdonosnak meg kell fizetnie a helyi önkormányzatnak a telekadót. A fideszes Riz Levente tegnap elfogadott módosítója kifejezetten a Budapest Aiport-ra íródott, mivel a repterek alapvetően önkormányzati tulajdonban vannak. Ez a húzás pedig tovább terhelte volna a BA-t, amelynek a Malév leállása és az átszálló forgalom kiesése miatt drasztikus forgalomcsökkenéssel kell szembenéznie. A reptér tulajdonosaihoz hasonlóan a házi orvosok is mentesülhetnek az építményadó fizetése alól, Kósa indítványa ugyanis őket is mentesítené az adó megfizetése alól.

Most éri meg igazán új építésű lakást venni! – Akció
Iroda

Vége lehet a több évre szóló irodabérletek egyeduralmának? Egyre több cég választ más megoldást

Rekordot döntöttek a külföldi vevők Spanyolországban, a magyaroknak most az erős forint is segít

Ilyen lesz a jövő munkahelye: már nemcsak az elhelyezkedés, hanem a rugalmasság és a dolgozói jóllét is számít

Hónapokig tartó irodakialakítás helyett kész megoldás: erre váltanak a cégek
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Hirdess most és nyerj egy iPhone 17-et – mutatjuk, hogyan vehetsz részt a játékban!

Félmilliárdos számlát kaphat Szombathely az azbeszt miatt – olyan feltételt szabtak, amit szinte lehetetlen teljesíteni

Közel 5000 budapesti Airbnb-hirdetés lehet szabálytalan – milliárdokat bukhatnak az önkormányzatok

A legjobb lakások nem várnak: így előzheted meg a többi érdeklődőt
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Nem csak a munkavégzés helye: ezért választanak egyre többen szolgáltatott irodát

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat

Így alakul át az irodapiac: a rugalmasság, a technológia és a fenntarthatóság kerül előtérbe

Egyre kevesebben akarnak évekre irodát bérelni – ez lehet az új vállalati modell
Retail

Vezércsere a Pennynél, Németországból igazolt új vezérigazgatót az áruházlánc
Október 1-től Philipp Stiehler tölti be a posztot.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





