“Még korai Magyarországra jönni”
A német Deka Bank tulajdonában lévő Deka Immobilien ingatlanalap nagyszabású befektetési programot jelentett be a Reuters-nek. Az ingatlanalap összesen 2.5 milliárd euró értékben vásárolna ingatlanokat 2010-ben szerte a világon.
Thomas Schmengler, a Deka Immobilien ügyvezető igazgatója a hírügynökség kérdésére elmondta, hogy bár még végleges döntés nem született, jelenlegi terveik szerint az említett 2.5 milliárdos beruházási keretből 200-300 millió eurót költenének el Közép-Európában. A cégvezető ugyanakkor hozzátette, hogy a régión belül jelenleg kizárólag Csehországra és Lengyelországra fókuszálnak.
A Deka Immobilien a két piacon 2009-ben eddig 290 millió értékben vásárolt ingatlanokat, s így Lengyelországban már 11 projekten keresztül összesen 760 millió euró értékű ingatlan-portfóliója van. A következő időszakban Lengyelországban bevásárlóközpontokat, szállodákat és logisztikai ingatlanokat vásárolna.
Thomas Schmengler a közép- és kelet-európai régióról kijelentette, hogy jelenleg Csehországot és Lengyelországot tartják a térség legbiztonságosabb ingatlanpiacainak, míg meglátásuk szerint Magyarországra és a balti államokba “még túl korai” lenne belépni.
A Deka nyilatkozata alapvetően egybevág az elmúlt hónapokban kialakult befektetői véleménnyel, nevezetesen, hogy Közép-Európa ingatlanpiacai közül jelen pillanatban kizárólag a cseh és a lengyel piac elég stabil a befektetésekhez. Ezen belül is elsősorban a lengyel ingatlanpiac számít népszerűnek, hiszen a lengyel gazdaság az Európai Unió egyetlen gazdasága, mely nem fordult recesszióba a válság következtében. Ezzel szemben a magyar ingatlanpiac megítélése kifejezetten negatív, amit elsősorban a gyenge makrogazdasági teljesítménynek tudhatunk be. A hazai üzleti célú ingatlanpiacon érdemi befektetési tranzakció nem történt az idei évben.

Zöld technológia, prémium panoráma, városi nyugalom – ezek most a legizgalmasabb új lakóparkok Budapesten és környékén
Iroda

Amikor az iroda nem költség, hanem versenyelőny

Irodapiaci trendek 2026: hibrid munkavégzés, generációs törésvonalak és az észrevétlenül terjedő mesterséges intelligencia

Történelmi padlón az egyik legfontosabb budapesti ingatlanpiaci szegmens – mégis élénk maradt a kereslet

Új logika az irodabérlésben: miért tolódik a piac a szolgáltatott irodák felé?
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Otthon Starttal megvehető lakások: belvárosi befektetés, családi méret és full felújított otthon egy helyen

Fordulat a magyar ingatlanpiacon: megmozdult a befektetői pénz, ilyen változásokra vártak évek óta

Újabb csapás jöhet az Airbnb-re Budapesten: a belvárosban már a teljes szigorítás előszobájában járnak

Friss árcsökkenések a lakáspiacon: ezeknél az ingatlanoknál napok alatt milliók olvadtak el
Dizájn

Tisztítják a levegőt és feldobják a teret: 6 szobanövény, ami imádja a párás fürdőszobát is

Két és fél millió forintos vissza nem térítendő támogatást kaphat sok háztartás: hétfőtől lehet pályázni rá

Ötször annyi szobanövény is elfér, ha így rendezed el őket: pofonegyszerű a design

6 olcsó trükk a lakás felfrissítéséhez: sokan félnek tőle, pedig páratlan lesz a végeredmény
Pénz

Hosszú távra terveznek: tízéves partnerséget kötött a Semmelweis OSC és az Indotek Group
Jelentős, hosszú távú együttműködési megállapodást kötött egymással a Semmelweis OSC és az Indotek Group. A vállalatcsoport tízéves szponzorációs szerződés keretében
Adó és jog

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Lakatos szakembert keres az Eurogart Kft. – megbízható, hosszú távú állás Óbudán
Retail

Új pláza épül Budapest mellett, már idén megnyílhat
Az M3-as autópálya mellett valósul meg a beruházás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





