Készházépítők a vállalkozók megszűréséért
Csak szakmai
engedéllyel rendelkező vállalkozó építhessen lakást, az idén 1.600
MAKÉSZ védjeggyel rendelkező készház épül az országban – hangzott el
az ÉVOSZ Könnyűszerkezet Építő Szakmai Tagozatának
sajtótájékoztatóján szerdán Budapesten.
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ)
Könnyűszerkezet Építő Szakmai Tagozata évek óta szorgalmazza, hogy a
jogosultsággal nem rendelkező építési vállalkozókat a szakma
szorítsa ki a piacról (nem utolsósorban a jogi környezet efelé
alakítását szorgalmazva). A könnyűszerkezetes lakásokat
(készházakat) építőket különösen érzékenyen érinti a fekete
vállalkozók piaci jelenléte. A készházas építők ugyanis mind az
anyagért, mind pedig a munkavállalóiknak legálisan fizetnek, így
szükségszerűen drágábbak.
“Csak arra a házra adjon ki az építési hatóság használatbavételi
engedélyt, amelynek a kivitelezője is írásban nyilatkozik az általa
végzett munka megfelelő minőségéről” – monda első javaslatként
Kárpáti József, a tagozat elnökhelyettese a tájékoztatón. Jelenleg
csak a felelős műszaki vezetőnek kell hasonló nyilatkozatot tennie.
A tagozat következő javaslata – osztrák mintára – az, hogy csak
régiós vagy országos szakmai regisztrációval rendelkező építési
vállalkozó adhasson nyilatkozatot. A használatbavételi engedélyben
pedig rögzíteni kelljen a kivitelező nevét és regisztrációs számát.
A jogosultsággal rendelkező cég kössön felelősségbiztosítást –
szól a következő javaslat. Így ha csődbe megy, a szavatossági
kötelezettségét a biztosító fogja fizetni.
A javaslatok között szerepel még, hogy állami támogatást csak az
az építtető kaphasson, aki az eddig bemutatott feltételeknek eleget
tett.
Kárpáti József kérdésre válaszolva elmondta, hogy az idén
körülbelül 1.600 MAKÉSZ védjeggyel rendelkező könnyűszerkezetes ház
épül fel. (Miután ezek szinte kizárólag családi házak, az arányukat
is ildomosabb a családi házakhoz viszonyítani, így körülbelül 10
százalékos arányt kapunk. Ausztriában az idén elkészülő 6.000
készház az új családi házak harmadát teszi ki.)
A MAKÉSZ végjegyet csak olyan cég kaphatja meg, amely a maga
könnyűszerkezetes technológiáját minősíttette, és átadáskor
típusigazolványt ad át az építtetőnek. A Könnyűszerkezet Építő
Szakmai Tagozat saját maga által létrehozott minősítés tehát
egyfajta védjegy, amit a szakma garantál.
A jövő pénteken a Budapesti Kongresszusi Központban nyíló
készház vásáron 15 MAKÉSZ védjeggyel rendelkező cég mutatkozik be,
de mellettük jelen lesznek a hőszivattyút, napenergia-hasznosító
berendezéseket kínáló cégek is.