Kénytelen lesz komoly megszorításokat bevezetni az Orbán- kormány Bod Péter Ákos szerint
A mostani folyamatokból nem következnek a jövő évi deficitszámok, éppen ezért bármennyire is ódzkodik ettől a megfogalmazástól a kormány, néhány területen megszorításokra lehet szükség a célok tartásához – mondta az mfor.hu-nak Bod Péter Ákos, a Corvinus Egyetem tanszékvezetője.
Az utóbbi időben meghozott intézkedések között vannak klasszikus gazdaságpolitikai célok és eszközök, ilyen például a költségvetési hiánycél tartása és az államadósság leszorítása, melyek mellett nagyon sok érv szól. Emellett vannak a szokásostól eltérő intézkedések, melyeket lehet újnak is nevezni, de valójában régi megoldások. Ilyennek tekintem azt, hogy pótadót vetnek ki egy olyan iparágra, amelyik feltételezhetően elviseli, tovább tudja hárítani, vagy amely nem népszerű, ezért a terhelése szavazatokat hozhat. A harmadik és egyben a legkockázatosabb intézkedéstípus az, amikor az állam beleavatkozik szerződéses viszonyokba, és most látunk ilyeneket – mondta Bod péter Ákos.

Modern lakóparkok városban, vízparton és zöld környezetben
Iroda

Nem az ár dönt többé: így írja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a jóllét és a rugalmasság

Amikor az iroda nem teher, hanem stratégiai előny
5+1 érv amellett, hogy a szolgáltatott iroda a legjobb döntés vállalkozásod számára

Irodabérlés új szemlélettel: miért választják egyre többen a szolgáltatott irodákat?
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Milliók tűnhetnek el a hiteledből 2026-ban – kevesen tudják, de ez a támogatás most is él

Letöröltek a tulajdoni lapról, mintha sosem léteztem volna: így tűnt el 33 millió forint egy budapesti lakásvásárlásban

Sokkoló fordulat a lakáshiteleknél: mi történne a piaccal, ha egyik napról a másikra eltűnne az Otthon Start?

Így készíts valóban hatékony ingatlanhirdetést, amellyel gyorsabban és jobb áron adhatod el a lakásod
Dizájn

Csúszda a lakásban? Meghökkentő néha, hogyan rendezik be a házukat az emberek

Tehéntrágya a falon, kávézacc a padlón? Így takarítanak a világ más országaiban

Irritálja a szemet és a légzőrendszert, ha ezzel takarítasz otthon: mutatjuk, mire tudod lecserélni

Miből van a porcica? Az ilyen padlón képződik a legtöbb belőle
Pénz

Elkezdődött az év és vele együtt Magyarország eladósítása is
Újabb devizakötvényekkel lép piacra Magyarország.
Adó és jog

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Rugalmas irodák: a modern vállalkozások új alapértelmezett megoldása

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac
Retail

Ma még beszerezhető a pezsgő és a virsli – így alakul az üzletek nyitvatartása szilveszterkor és újévkor
Mutatjuk a részletes nyitvatartási rendet.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó




