Ismét változik a társasági adó törvény

Várhatóan módosul a társasági adókedvezmények (TAO) rendszerét szabályozó, s az öt látvány-csapatsportág támogatását is érintő törvény, amely a – főként technikai jellegű – változtatásokkal a január 1-je óta érvényben lévő új sporttörvényhez igazodhat.

A Nemzeti Sport Intézet (NSI) csütörtöki közleménye szerint mindezzel összhangban megváltozik a látvány-csapatsportok – a labdarúgás, a kosárlabda, a kézilabda, a vízilabda és a jégkorong – támogatásához kapcsolódó igazolások kiállításáról, felhasználásáról, illetve a támogatás elszámolásának és ellenőrzésének, valamint visszafizetésének szabályairól szóló kormányrendelet is. Az NSI közleményében az áll, hogy mindezek eredményeként meghosszabbodhat a sportfejlesztési programok beadásának határideje a 2012/2013-as támogatási időszakra vonatkozóan.
 

“A jogszabály-módosításokról szóló aktuális információkat a Nemzeti Sport Intézet és az érintett országos sportági szakszövetségek honlapjain olvashatják az érdeklődők. A jelenleg még érvényben lévő előírások alapján a sportfejlesztési programok befogadásának határideje egyébként 2012. április 1-jén jár le” – olvasható a közleményben. 
 

Az NSI kitér arra is, hogy az Országgyűlés várhatóan jövő hétfőn dönt majd a társasági adóról és az osztalékadóról szóló törvényt módosító törvényjavaslatról, a zárószavazásra így április 10-én kerülhet sor. Ezt követően, “a törvénymódosítással egy időben elfogadásra kerülő kormányrendelet hatálybalépésével változik a sportot támogató társasági adókedvezmények igénybevételéhez kapcsolódó sportágfejlesztési programok beadási határideje a kormányrendeletben foglaltaknak megfelelően.” Czene Attila, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) sportért felelős államtitkára múlt csütörtökön már jelezte: előfordulhat, hogy kitolják a TAO-igénylések eredetileg most vasárnap lejáró határidejét.