Hatalmasak az eltérések az agglomerációs lakáspiacon

A budapesti agglomerációhoz tartozó lakáspiacon a kínálati árak drasztikus esése és az árak további csökkenését segítő alkuk mértéke mindenhol éreztették a negatív hatásukat. Míg a nyugati oldalon a nagy értékű ingatlanok eladási száma nőtt, addig a keleti oldalon 10-20 százalékkal csökkentek az árak, és egyre többen költöznének vissza Budapestre.

Nyugati oldal

 

Egyre nagyobb kereslet mutatkozik a klasszikus családi házakkal szemben a panellakásokra, sorházi vagy társasházi téglalakásokra az agglomerációban. A közvetítő elmondása szerint a válság gyenge hatással volt térségének (Budaörs és környéke) ingatlanpiacára, mivel továbbra is tőkeerősek a környék vásárlói. Bár 100 milliónál nagyobb értékű ingatlanból szinte egyet sem értékesítettek a válság előtt, a válság óta mintegy öt-hat ilyen tranzakciót is sikerült lebonyolítaniuk. Mindemellett pedig az is jól látszik, hogy a vevők manapság csak addig nyújtóznak, amíg a takarójuk ér. A jelenlegi tranzakciók mintegy 50%-ában a válás az az ok, ami miatt eladás, illetve vásárlás történik. Az árak elsősorban azért nem zuhannak, mert a környéki eladók jellemzően nem anyagi okból árulják ingatlanjaikat, így van idejük a tranzakció lebonyolítására. Azokat a családi házakat pedig, amiket 2-3 évnyi küzdelem után sem sikerül értékesíteni megpróbálják feldarabolni, és lakásonként árulni, amik után egyre inkább érdeklődnek a vásárlók.

 

Keleti oldal

 

Annak ellenére, hogy 20-25 %-kal esett vissza a forgalom Gödöllőn, még mindig a legstabilabb részpiac a keleti agglomerációban. A térségben elsősorban a 30-40 éves épületek ára esett, mivel a legtöbb felújításra szorul, amibe a vásárlók csak nagyobb árcsökkenés mellett hajlandóak belemenni. Gödöllőtől délre az árak folyamatosan csökkennek. Mindeközben a veresegyházi forgalom nagyon komolyan visszaesett, mivel Budapestről már szinte egyáltalán nem költöznek ki. A legnagyobb engedményeket a 30-50 millió közötti ingatlanoknál regisztrálják. Sőt, még a kisebb gödöllői,10 millió forint körüli lakásoknál is elképzelhető akár egy 10 százalékos, vagy akár még ennél is nagyobb árengedmény is. Vácott a 30-40 millió forintos kategóriában tapasztalható, hogy az eladók ragaszkodnak az árhoz, de csak azok, akiknek nem sürgős az eladás. Ahhoz, hogy értékesíteni lehessen ezeket az ingatlanok akár 5-6 milliót is engednie kellene az árakból az eladóknak. Keresgélőből, érdeklődőből ugyan ma is sok van, de leginkább csak tájékozódnak a piacon és kivárnak. Vác mellett a Dunakanyarban lévő kisebb értékű ingatlanok (7-9 millió forint) esetén is szükség van már akár 1-2 milliós árengedményre a sikeres adásvétel érdekében.

Dunaharaszti és környékén az olcsóbb ingatlanok esetében ugyan kisebb árengedményt tapasztalható, de a 25-30 milliós, vagy akár az azt meghaladó kategóriában mintegy 5 milliót is engedni kell az árból a sikeres értékesítéshez. A lakások tekintetében az árak a 260-280 ezer forint/nm-es sávban mozogtak és csak 2010-ben kezdtek el látványosan esni. A jelenlegi adatok szerint 220-240 ezer között mozog az átlagos négyzetméterár. Az agglomerációban található házak árszintje a 2010-es év közepéig 200-210 ezer forint/nm között állt, majd onnantól volt tapasztalható némi csökkenés. Az átlagos négyzetméterár jelenleg 190 ezer forint körül jár négyzetméterenként.