Gestesa első irodaháza
Bemutatta első budapesti irodaház projektjét a magyar piacon a közelmúltban bemutatkozott spanyol Gestesa ingatlanfejlesztő. A Keleti pályaudvar szomszédságában található 3,500 nm-es foghíjtelken mintegy 14 ezer négyzetméteres bérbeadható területtel rendelkező Galéria névre hallgató irodaházat Skardelli György építész tervezte.
Az évtizedek óta üresen álló Baross Gábor téri telken megvalósuló irodaházat a háromszintes mélygarázzsal együtt 10 szintesre tervezi a fejlesztő Gestesa. Hat emeleten irodák lesznek majd, míg a földszinten egy nagy nyilvános tér kap helyet, melyet teljes egészében közösségi funkcióknak dedikálnak, kávézókkal, éttermekkel, bankfiókokkal és egy művészeti galériával.
Gyöngyösi Zoltán, a Gestesa magyarországi vezetője elmondta, hogy a teljes beruházás 30 millió eurós lesz, míg a kivitelezés költségei várhatóan 20 millió eurót emésztenek fel. Az irodaház nettó bérbeadható területe 11,360 négyzetméter lesz, míg kb. 1,100 nm-nyi kiskereskedelmi terület kerül kialakításra a földszinten.
A telek egy kitüntetett szerepű terület, ugyanakkor befektetői szemmel semmiképpen sem tekinthető problémamentesnek – mondta el Skardelli György a Galéria irodaház tervező építésze. A telken ugyanis a 2-es metró kiszolgálóegységei, valamint a szomszédos Schulek Frigyes Szakközépiskola gyalogos bejárója található, ezeket a kivitelezés során meghagyják.
“Minden épület – legyen az akár állami vagy magánberuházás eredménye – közügy, egy épületnek mindenkire van hatása, akár akarjuk, akár nem.” – mondt el Skardelli György. Ennek megfelelően az irodaház koncepciója egyértelműen túlmutat a megszokott budapesti irodaházak megtervezésén. A tervező a transzparencia, elegancia és kortárs szellemiség hármasságával fogalmazta meg az épület esszenciáját.

Négy lakópark, négy életstílus – így találd meg a tökéletes otthont Budapesten
Iroda

Fenntarthatóság, jóllét, rugalmasság: ezek a feltételek diktálnak az irodabérlésnél

Rugalmasság, felújítási hullám és minőségi elvárások formálják az irodapiacot

Rugalmas, költséghatékony és fenntartható irodamodell modern vállalkozásoknak

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda a legjobb választás vállalkozásod számára
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Kiadó modern utcafronti iroda vagy üzlethelyiség Angyalföld központjában a Kartács utcában

Újabb hitelpiaci rekord az Otthon Start miatt

Az 1 milliós támogatás újabb lökést adhat az alsó- és középkategóriás lakáspiacnak

A beszűkült kínálat és az elszálló árak szabtak gátat az ingatlanpiaci lendületnek
Dizájn

Csak így tüntetheted el a penészt teljesen – Két filléres összetevő kell a szakértő szerint

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad
Pénz

Példátlan ítélet született a bíróságon, 40 millió forintot kell fizetnie a banknak egy devizahitelesnek
A felvett összeg háromszorosát fizette vissza egy gyulai család.
Adó és jog

Lakatos szakembert keres az Eurogart Kft. – megbízható, hosszú távú állás Óbudán

Csatlakozz az Alkotás Szolgáltató Kft. csapatához műszaki előkészítőként!

Statikus tervező mérnököt keres a KreaBIM Kft. – alkotói szemléletű, változatos projektek Dunakeszin

Víz-, gáz-, fűtésszerelő munkatársat keres az Eurogart Kft. Budapesten
Retail

Lehull a lepel, szerdán nyílik meg az első magyar Mere
A vásárlók olcsó árakkal és nagy kiszerelésekkel találkozhatnak.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





