Eldőlt: ugyanolyan hitelt kapunk az IMF-től, mint 2008-ban

A kedden megkezdődött tárgyalások a magyar kormány és a nemzetközi szervezetek között egyelőre az álláspontok tisztázását szolgálják, hogy ennek ismeretében írhassa meg Magyarország a hivatalos hitelkérő szándéklevelét a konkrét vállalásokkal együtt – írja az Index.

A lap információi szerint – amely egybevág korábbi sajtóértesüléssel – az mostanra gyakorlatilag biztossá vált, hogy Magyarország csak olyan csomagban reménykedhet, amilyet 2008-ban is kaptunk a Nemzetközi Valutaalaptól és arra is felhívja a figyelmet, hogy a keményebb tárgyalópartner valójában az Európai Bizottság delegációja lehet, hasonlóan a 2008-2009-es eseményekhez. Azt, hogy 2008-hoz hasonlóan készenléti jellegű (SBA) hitelkeretet kaphatunk az IMF-től, az magyarázza, hogy a költségvetés helyzete és a kilátások nem teszik lehetővé, hogy olyan programban vegyünk részt, ami kevesebb ellenőrzéssel és lazább szabályokkal jár. Így ismét jönnek a negyedévenkénti gazdaságpolitikai felülvizsgálatok, és el kell fogadtatnunk az IMF és az EU képviselőivel egy menetrendet arra, hogyan szorítjuk le az államháztartási hiányt.

 

A szervezetek az Index forrásai szerint bár nem szoktak agresszívak lenni, a gazdasági növekedési kilátások romlása és az eddigi – az IMF és az EU által sokat kritizált – gazdaságpolitikai lépések miatt azonban mégis izzasztó napok várnak az ország képviselőire a tárgyalásokon: Fellegi Tamásra, Pleschinger Gyula pénzügypolitikáért felelős államtitkárra és Rogán Antalra. Mellettük a jegybank részéről Simor András elnök és Karvalits Ferenc alelnök is részt vesz a tárgyalásokon, aminek az eredménye alapján a Nemzetgazdasági Minisztérium stábja a következő hetekben kidolgozza azt a programot, amivel a szervezetek elé állunk januárban.