A héten nyit a budapesti Hard Rock Café
Piaci információink szerint még ezen héten megnyit a Vörösmarty téri VÁCI1 projektben Magyarország első Hard Rock Café üzlete. Az új étterem mintegy 1100 négyzetméteren várja a vendégeket.
Értesüléseink szerint a lengyelországi franchise partnerek nyitják meg az első Hard Rock Cafét (HRC) Budapesten. A korábbi hírek szerint a héten megnyíló étterem mintegy 1100 négyzetmétert bérel a már szinte teljesen elkészült, de még mindig az átadásra váró, az ORCO beruházásában megvalósult VÁCI1-ben. A régiónkban már Lengyelországban, Csehországban és Romániában is jelen van az étteremlánc, de 2011 decemberében Budapest, és ezáltal Magyarország is csatlakozhat ehhez a körhöz. Információink szerint HRC legújabb budapesti egységének projektmenedzselését a DTZ magyarországi csapata végezte, míg a tervezési és kivitelezési munkákért a DVM Group szakmai csapata felelt. A június közepei információk szerint az ORCO fejlesztésében készülő, sokáig mozdulatlannak tűnő, és rengeteg problémával övezett fejlesztés 2011. október 13-án végleg megnyitotta volna kapuit. A projekt idén nyáron már kulcsrakész állapotba került, és csak a bérlőkre várt a kialakítások lebonyolítása. A 10 szintes, 11 000 négyzetméternyi bérbe adható területtel rendelkező fejlesztés költsége, a fejlesztői közlés szerint, több mint 60 millió euró volt. A nyári bejáráson Kalapács Kornél, az ORCO egykori magyarországi vezetője úgy nyilatkozott, hogy a bérbeadással jól állnak, de konkrét kérdésre válaszolva sem határozta meg a bérbeadottság százalékos nagyságát. A műemlék-plázaként is aposztrofált belvárosi fejlesztés a jelenlegi helyzet szerint most részlegesen megnyit, de hogy a többi része mikor kerülhet átadásra, azt egyelőre nem lehet tudni.

Budapest egyik legzöldebb lakóparkja most mutatja a legszebb arcát – így hűti a várost a Metrodom Green
Iroda

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: így alakítják át a munkahelyeket a jövő irodái

Vége a többéves irodabérletek korszakának? Egyre több vállalat vált rugalmas megoldásokra

Az irodapiac új korszakba lépett: már nem az a kérdés, kell-e iroda, hanem az, hogy milyen

Irodát bérelni ma már egészen mást jelent: egyre több cég vált szolgáltatott irodára
Raktár

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt
Otthon

A Corvinusra vagy az ELTE-re vettek fel? Nagyszerű kiadó lakásokat hozunk a környékről!

Lakások ezrei bújhatnak meg a pincékben? Megszólalt a minisztérium, eldőlt, jöhetnek-e az olcsó alagsori otthonok

Az átlagnál drágább ingatlanokból többet adnak el, a prémium forgalma viszont nem nőtt

Tizenötéves rekord a felsőoktatásba jelentkezők számában – Mutatjuk a legjobb kiadó lakásokat az ELTE és a BME környékéről
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: ezek formálják a jövő irodáit

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ új megoldást

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait
Retail

Eszkalálódik az IKEA-sztrájk, csütörtök délután 3-ig folytatódik a munkabeszüntetés
Elégedetlenek az áruház magyarországi dolgozói.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





