Merre tart az irodapiac?
Nincsenek nagy változások a hazai irodapiacon. A helyzet nem romlott drámaian, a lassú javulás azonban, amire egy évvel ezelőtt még többen számítottak, nem következett be.
Az üresedési szint mellett stabilizálódó bérleti díjak figyelhetők meg. Nagy zöld forradalomról a hazai irodapiac esetében – a fejlesztések alacsony számának következtében – még nem beszélhetünk, Kay-Uwe Blandow, az IVG ügyvezetője szerint inkább csak felvettük a nemzetközi trendeket. Az elmondható, hogy a bérlők is egyre inkább igénylik a zöld irodákat, ezért ennek a kritériumnak is meg kell felelni, de a döntést elsősorban továbbra is a lokáció és az ár befolyásolja. A kihasználatlansággal kapcsolatban a többség viszonylag “optimista”, hiszen stagnálást vetít előre, a jelenlegi szintek közelében. A panel résztvevőinek többsége is emellett szavazott; Blandow szerint a jó épületeknél a kihasználatlanság csökkenni fog, a rosszaknál viszont nőhet.
A panel szavazásán kiderült, hogy a válaszadók 91%-a szerint a nem prémium, “A” kategóriás budapesti irodák bérleti díja jelenleg 11 euró alatt van, ami jelentős arány. De az összes válaszadó 45%-a szerint azonban még ennél is alacsonyabb ez a szám: vagyis kevesebb mint 10 euró. A közönség alig 9%-a vélte úgy, hogy a jellemző bérleti díj meghaladja a 11 eurót. Az óvatos hangulat az egyik legfontosabb ingatlan- és irodapiaci mutató alakulásával, a 2012-re vonatkozó irodapiaci kihasználatlansággal kapcsolatban sem tört meg. A 17%-nyi növekedésre (vagyis a hazai bériroda területek üresen álló részének növekedésére) leadott voks mellett, 54%-ban voltak azok, akik stagnálást várnak a jövő évtől, míg 29% tudja elképzelni az üresedési ráta csökkenését (ami vélhetően annak köszönhető, hogy szinte megszűntek az új fejlesztések).

Négy új lakópark Budapesten, ahol a modern otthon és a jó lokáció kéz a kézben jár
Iroda

A jövő irodája már egészen másról szól: rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság kerül a középpontba

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég keresi a rugalmasabb megoldásokat

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Nagyot estek ezeknek az ingatlanoknak az árai: több millió forintot is spórolhat, aki most csap le valamelyikre

Több mint 2 millió magyar él ilyen lakásban: óriási felújítási gond lehet a háttérben

Brüsszel is lépett: óriási pénzt mozgósítanának a lakhatási válság miatt – Magyarország különösen nehéz helyzetben van

Most érdemes hirdetni: több ingatlanportálon is 50 százalék kedvezmény vár!
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve
Retail

Így alakul a boltok nyitvatartása az ünnepi hétvégén: ezek az üzletek lesznek nyitva
Mutatjuk a részleteket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





