A Raiffeisen Bank új székházba költözik
A Raiffeisen Bank
négy budapesti egysége a tervek szerint a 2009-re, 20-28 milliárd
forintos költséggel felépülő Raiffeisen toronyba költözik – mondta
el Felcsuti Péter a Raiffeisen Bank vezérigazgatója kedden
Budapesten sajtótájékoztatón.
Az épületegyüttes tervezett helyén, a Váci út és a Róbert Károly
körút sarkán a Raiffeisen Ingatlan fénytornyot “épít” a hónap végén,
hogy párbeszédet kezdjen a budapestiekkel a magasházakról.
Az új székház a hatékony működést szolgálja és a bank 3.700
munkavállalójából várhatóan 1.500 dolgozik majd az épületegyüttes
legmagasabb, 110 méter magas, a 32 emeletes irodaházában. A
vezérigazgató ismertetése szerint a költözést követően a banknak két
fővárosi székháza marad.
Felcsuti Péter beszámolt arról is, hogy a Raiffeisen Ingatlan
Zrt. és a Raiffeisen Alapkezelő Zrt. együtt mintegy 180 milliárd
forint értékű ingatlant menedzsel. A Raiffeisen Ingatlan Alap 25
százalékos piaci részesedést tudhat magáénak – tette hozzá Felcsuti
Péter.
A tervek szerint megvalósuló beruházás lakóházakat, irodaházat,
kereskedelmi és szolgáltató üzleteket, parkolóházat, illetve egy
kilátót is magába foglal majd. A tervek elkészítésével a Finta
irodát bízták meg.
Molnár Ferenc a Raiffeisen Ingatlan Zrt. üzletág-igazgatója az
épület magasságát bátornak, másik oldalról azonban visszafogottnak
nevezte. Megépítéséhez a fővárosi építészeti rendeletet is
módosítani kell, jelenleg ugyanis a legmagasabb épület 78 méter
lehet. Jó eredménynek nevezte, hogy az építkezés ugyan csak 2007
januárjában kezdődik el, az irodák felét már értékesítették.
Molnár Ferenc ismertette: idén az Építészet Hónapja fesztivál a
magas épületeket állítja a középpontba. A nemzetközi építész szakma
részvételével zajló konferencia előestéjén, október 30-án az
épületegyüttes helyén egy estére fénytornyot “építenek” és egy a
magasba emelt kamera segítségével mutatják be az érdeklődőknek, hogy
mit láthatnak majd a kilátóból. A fényinstalláció Kozma Péter magyar
származású kortárs képzőművész alkotása.

Új otthonok Zugló nyugodt utcáiban: modern lakások és CSOK Plusz lehetőség egy helyen
Iroda

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT

Miért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé? Új szemlélet formálja az irodapiacot

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés
Otthon

Pang a használt ingatlanok piaca, az újépítésű kínálatra várnak most a vevők

Duna House: lassuló áremelkedés és nagy regionális különbségek a nyaralópiacon

Elindult a Revital Park építése Újbudán – fenntartható városnegyed formálódik a Fehérvári út közelében

Vége a régi ingatlanos játéknak: aki most nem vált, az súlyos lemaradást és nagy bukást kockáztat
Dizájn

55 forintos házi csodaszer vízkő ellen – Videón mutatjuk, hogy működik

Varázsvilágot alkottak néhány négyzetméteren – Előtte-utána képeken a lepukkant erkélyek

Egy fazékfedővel takarítja patyolatra a kanapét: zseniális trükk otthonra

Ingyen támogatás jár, ha ez igaz rád: több ezer háztartást érinthet
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Nem az ár a fő szempont többé: így rajzolja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a dolgozói jóllét és a rugalmasság

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Stabil rajt 2026-ban: 7600 felett indult az év a lakáspiacon, erős maradt a hitelkereslet
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





