Így kell adóznia, aki lakást ad bérbe és bérel
Lakás bérbeadása esetén a bérbeadó magánszemély január 1-jétől a bérbeadásból származó bevételéből levonhatja az általa más településen bérbevett lakás ugyanazon évben igazoltan megfizetett bérleti díját a személyi jövedelemadóról szóló törvény (Szja. tv.) szerint – hívja fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Az adóhatóság honlapján közzétett tájékoztató szerint ennek feltétele az, hogy a bérbeadás, illetve a bérbevétel időtartama a 90 napot meghaladja, és a bérbevett lakással összefüggésben a magánszemély más tevékenységéből származó bevételével (például önálló tevékenység vagy egyéni vállalkozói tevékenység bevételével) szemben nem számol el költséget, vagy az igazoltan megfizetett bérleti díjat számára még részben sem térítették meg.
A NAV felhívja a figyelmet arra is, hogy a 2012. január 1-jétől hatályos rendelkezés értelmében az adóalap-kiegészítés alapjául szolgáló összeg megállapítása során a jövedelem 78 százalékát kell jövedelemként figyelembe venni (“78 százalékos szabály”) akkor, ha a magánszemély a szociális hozzájárulási adó vagy az egészségügyi hozzájárulás megfizetésére kötelezett. Nem alkalmazható azonban ez a szabály akkor, ha a magánszemély részére azt megtérítik vagy költségként számolhatja el.
Mindebből következik, hogy tételes költségelszámolás választása esetén, ha a bérbeadó magánszemély 14 százalékos egészségügyi hozzájárulás fizetésére is kötelezett, az adó- és adóelőleg alapjának megállapításánál nem alkalmazható az úgynevezett “78 százalékos” szabály, mivel az Szja. tv. alapján a magánszemély az egészségügyi hozzájárulást elszámolhatja költségként. Ha a bérbeadó a bérbeadásból származó jövedelmének a megállapítására a 10 százalék költséghányad alkalmazását választja, akkor továbbra is a bevétel 90 százaléka minősül az adóelőleg-alap számításánál figyelembe vett jövedelemnek.

Zöld otthonok, városi kényelem – négy projekt, ahol a jövő már ma épül
Iroda

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda a legjobb választás vállalkozásod számára

Irodabérlés újragondolva: miért éri meg szolgáltatott irodát választani?

Találd meg pillanatok alatt a cégedhez illő irodát!

A Váci úton vett fejlesztési telket a WING
Raktár

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév

Harmincszoros bővülés – 15 500 négyzetméterre költözik az iLogistic a CTPark Budapest West logisztikai és ipari parkban

Kelet-Európa a logisztika új motorja – Magyarország a régió központi szereplőjévé válhat
Otthon

Végre járható lesz a Flórián téri felüljáró – de jön a feketeleves: újabb lezárások bénítják majd a várost!

Felrobbant a lakáspiac: lakásonként 10 milliós büntetést kaphatnak a fejlesztők az Otthon Start miatt!

Ezért nem tudod eladni az ingatlanod – 6 hiba, amit sok eladó elkövet

Felrobbantja a piacot az Otthon Start – de nem ott, ahol mindenki várta!
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Példátlan ítélet született a bíróságon, 40 millió forintot kell fizetnie a banknak egy devizahitelesnek
A felvett összeg háromszorosát fizette vissza egy gyulai család.
Adó és jog

Lakatos szakembert keres az Eurogart Kft. – megbízható, hosszú távú állás Óbudán

Csatlakozz az Alkotás Szolgáltató Kft. csapatához műszaki előkészítőként!

Statikus tervező mérnököt keres a KreaBIM Kft. – alkotói szemléletű, változatos projektek Dunakeszin

Víz-, gáz-, fűtésszerelő munkatársat keres az Eurogart Kft. Budapesten
Retail

A kereskedelmi ingatlanpiac 2026-ban: kitart a mérsékelt optimizmus
A Deloitte legfrissebb nemzetközi felmérése szerint a kereskedelmi ingatlanszektor számos kihívással néz szembe, ugyanakkor 2026-ban bővülhetnek azok a cégek, amelyek
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





