Az egyik szemünk sír, a másik nevet?
Európa szerte estek a prémium irodabérleti díjak, átlagosan 4,6 százalékkal, de a listát vezető Moszkvában például a visszaesés mértéke a 30 százalékot is elérte a 2009 második negyedéve során.
Növekedett ugyanakkor a bérbeadási volumen a negyedév során, bár 2008 második negyedévéhez képest 35 százalékkal kevesebb irodát adtak ki, derül ki a Jones Lang LaSalle legfrissebb kutatásából – írja az Eurobild.
Az európai prémium irodabérleti díjak átlagosan 4,6 százalékkal estek 2009 második negyedéve során, míg 2008 azonos időszakához képest 15,4 százalékkal lettek kisebbek a Jones Lang LaSalle 2009 második negyedévére vonatkozó jelentése alapján. A 24 piacot vizsgáló kutatás eredménye szerint, Moszkvában a második negyedév során 30 százalékkal, Dublinban 18, Madridban pedig 10 százalékkal estek a bérleti díjak a prémium irodák esetében. Éves összehasonlításban, Londonban a bérleti díj csökkenés mértéke 32 százalékos volt. A bérbeadási volumen azonban növekedett a negyedév során, körülbelül 9 százalékkal Európában, így az új bérbeadások nagysága elérte a 2,1 millió négyzetmétert, de a növekedés ellenére a bérbeadások száma 35 százalékkal így is elmaradt a 2008 második negyedévében tapasztalhatótól, az öt éves átlagtól pedig 30 százalékkal. A közép-kelet-európai régióban az öt éves átlaghoz képest viszont 14 százalékkal több irodát adtak bérbe, bár a kihasználatlansági ráta a régióban elérte a 14,6 százalékot, ami 1999 óta a legmagasabb értéknek számít. Az üresedés Moszkvában 18 százalékos, Budapesten 15 százalékos.

Új építésű lakások, amik most viszik a piacot: 4 projekt, ami teljesen új szintre emeli a városi lakhatást
Iroda

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT

Miért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé? Új szemlélet formálja az irodapiacot

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Most dől el minden: perceken belül lecsúszhatsz milliókról, ha nem lépsz időben

Sokk a lakhatási piacon: ezek a projektek próbálják „feltámasztani” a szociális bérlakásokat Magyarországon

Nem jönnek a vevők? Lehet, hogy nem a piac a hibás – így csúszik el a legtöbb ingatlaneladás

Forradalom az ingatlanpiacon: az AI már most átírja a lakásvásárlást – és ez még csak a kezdet
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Azonnal költözhető, rugalmas iroda – ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Stabil rajt 2026-ban: 7600 felett indult az év a lakáspiacon, erős maradt a hitelkereslet
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





